Nemzeti Érdek folyóirat 6. szám

A család az, ami megtart.

Van egy könyv. A kortárs lengyel irodalom egyik legfontosabb alkotója, a pszichológus Olga Tokarczuk regénye, az Őskor és más idők. Egy olyan világról szól, amely – mint minden élő dolog – megszületik, fejlődik és elpusztul.

A Rossz Ember ideje című fejezet azt mutatja be, hogyan kerül elő egy közönséges emberből egy szörnyű bűntett révén a Rossz Ember. Lényegtelen, mit követett el ez a közönséges ember, mindenesetre a furdaló lelkiismeret egy pillanatra sem hagyta nyugodni. Egyre csak menekült önmaga elől, míg végül az erdőben talált menekvést. A kötelekéit elvesztett ember azonban csak tévelyeg az erdőben. Először észak felé indult. Arra gondolt, ez az út biztos elvezeti valahová, de aztán kételyei támadtak. Másnap ezért kelet felé fordult, hátha keleten véget ér majd az erdő, de megint csak elfogta a kétség. Ezért harmadnap délre fordult, mivel azonban újból kételyei támadtak, hamarosan nyugat felé indult. Ekkor azonban kiderült, hogy visszajutott oda, ahonnan elindult – a rengeteg közepébe. Összezavarodva és irányt vesztve, nem tudva, hová is tart, megállt. Így negyednapra kételkedni kezdett az égtájakban. Ötödnapra már nem bízott a józan eszében sem. A hatodik napon elfelejtette, honnan származik és miért jött az erdőbe. A hetedik napon elfelejtette, hogy ki is ő, hogy hívják. – Így született meg az elementáris kétségből a Rossz Ember.

A könyv egy másik fejezete – talán éppen a Rossz Ember ikerfejezetéről van szó, ki is tudhatná ezt egész pontosan – Popielski földbirtokos kétségeit beszéli el. Popielski földbirtokosnak mindene megvolt, volt halastava, pénze, családja és szép felesége. Ám egy napon, vénségére, utolérte a szerelem. Heves érzelmek gyúltak benne egy fiatal festőnő iránt. Ráadásul, vénségére, Popielski földbirtokos felfedezte a vad, őrült szexet. A futurizmus fiatal képviselője mellett olyan volt a felesége, mint egy tizennyolcadik századi klasszikus tájkép: részletgazdag, harmonikus és fájdalmasan statikus. Bár állandóan azt tervezgette, hogyan is fog megszökni az ő Mariájával, ám a küszöböt átlépve örült, hogy otthon minden továbbra is a helyén van, stabilan és biztosan. Egy nap azonban a fiatal festőnő kivándorolt Amerikába, és Popielski földbirtokos súlyosan megbetegedett. Egy hónapig csak az ágyat nyomta. Nem a fájdalom vagy a gyengeség miatt, inkább azért, mert feltört benne a kétség, hogy mindannak, ami a világon van, ennek az egésznek semmi értelme. Hozzáfogott hát kérdéseket gyűjteni. Honnan jövök? Mi az, ami egyáltalán tudható, megismerhető-e teljesen valami? Mit kellene tenni, hogyan kellene élni, mit kellene csinálni és mit nem? A kérdések gyűjtésében segítségére sietett egy gyógyító is, a jeszkotlei rabbi, aki még egy kérdéssel egészítette ki a földesúr „gyűjteményét”: mi az idő célja, hová tartunk? Majd egy labirintusra emlékeztető egyszemélyes játékot adott át neki, amelynek segítségével, ha türelmesen játszik, választ kaphat a végső kérdésre, hogy ki is ő valójában.

Miért ne próbálhatnánk meg?