BREXIT NAPLÓK V. - Megakasztja-e a Lordok Háza a Brexitet?
Mikor (nem) jó a progresszív adó?
A 2014-es választás egyik kiemelt témája az adórendszer körüli vita lehet. A 2010 után bevezetett alacsony adókulcsokkal (16 arányos jövedelemadó, 10 társasági adó) és családi adókedvezménnyel szemben a baloldali ellenzék a progresszív adót részesítené előnyben. Az alábbiakban az eddig ismerhető fontosabb érveket és ellenérveket ütköztetjük.
Az arányos adóról általában
A 2000-es évek legelején Kelet-Közép-Európa országai között egy adóverseny indult el. Számtalan ország vezetett be egységesen alacsony kulcsot a személyi jövedelemadó (SZJA), általános forgalmi adó (ÁFA) és társasági nyereségadó területén. A köznyelvben “flat tax”-nek nevezett adó egységes kulcsát Szlovákia 19, Románia 16 százalékban határozta meg, míg más országok is erősen csökkentették a fontosabb adónemek kulcsát. Írország és Ciprus az EU átlagához képest már régóta alacsony (társasági) adókulccsal csalogatták magukhoz az adófizetést “optimalizáló” cégeket, nem véletlen, hogy Brüsszelben ezek emelését támasztották a két ország megmentésének egyik fő feltételéül.
Az arányos adó logikája az egyszerűségre épül. Egy méltányosnak tartott, alacsony adót többen fizetnek be, hiszen a szabálykövetés költsége alacsonyabb, mint az adókerülésé. A Laffer-görbe képlete azt mutatja, hogy egy adott adókulcs mellett mekkora adóbevétel várható. Térségünkben ezt az optimális kulcsot a 15-25 közötti sávban érdemes keresni.
Az egységes és alacsony adó ugyanis azt sugallja a befektetőknek, hogy más bürokratikus eljárási szabályok is egyszerűek, kiszámíthatóak.
Arányos adózás Magyarországon
A fentieket látva, 2010 után Magyarország kormánya is erre az útra lépett. Igazodva a térségünk országai által választott irányhoz, a társasági nyereségadót évi 500 millió forint adóalapig 10-ra csökkentette. Az SZJA-nál 2013-tól már az egységes, 16-os kulcs érvényesül. Az adókulcs mellett a többi szempontot sem halványul el: A duális szakképzésre való áttérés és a műszaki felsőoktatás kiemelt támogatása a piac által keresett munkaerőt hivatott biztosítani. A nagy termelővállalatokkal kötött stratégiai megállapodások pedig a kiszámíthatóságot és a bizalmat erősítik.
Miért dúl mégis politikai vita egy látszólag szakpolitikai kérdés körül? A választ leginkább a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok társadalompolitikájában kell keresnünk. A két baloldali politikus közötti párhuzam és folyamatosság ugyanis pont a társadalmi tehermegosztás terén a legszembeötlőbb. Azt kommunikálják a szavazók felé, hogy a szegényeket felkarolják, miközben ennek költségeit nem a középosztállyal fizettetik meg.
A baloldali ellenzék vádja szerint az arányos jövedelemadó csupán a “gazdagoknak” kedvez, miközben a szegények nem igazán látják ennek előnyét. Az eddig bemutatott ellenzéki gazdasági programok rendre a progresszív adó (egy magasabb, második adókulcs) bevezetésétől várnák a társadalmi igazságosság javulását és a költségvetési bevételek növekedését.
A 2012. májusi franciaországi választáson Francois Hollande azt ígérte, hogy a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés beindításának költségeit a “tehetősekkel” fizettetik meg a szocialisták. A vesztét érző, széles francia középosztály soha nem látott számban szavazott a jobboldalra, vagy keresett már akkor menekülőutat megtakarításai és jövedelme számára. Aki tehette, követte David Cameron brit miniszterelnök hívó szavát, aki 2012. júniusában képletes “vörös szőnyeget” terített_ a szocialista adópolitika elől menekülő franciák (pénze) elé. Sokan Svájcban Belgiumban, vagy az Egyesült Királyságban kerestek (pénzüknek) új hazát – Gerard Depardieu Oroszországig menekült.
Miért nem működik már a progresszív adó?
Logikus következtetésként arra juthatunk, hogy ha a francia társadalom felső rétegei, amelyek könnyen mozgatható tőkével rendelkeznek, nem vállalják az aránytalan terheket, úgy annak zömét a szélesebb középosztálynak kell majd viselnie.
2002-2010 között is pont ezt láthattuk Magyarországon. A tehetősek adóoptimalizálásának köszönhetően a kieső bevételek miatt a terhek zöme e közben a középosztályra, valamint a szegény és kiszolgáltatott rétegekre hárult. Eközben 20-ról 25 százalékra emelték az ÁFÁ-t, vizitdíjat és kórházi napidíjat vezettek be.
Most is valami hasonló várható. A Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány által bemutatott gazdaságpolitikai vitaanyaga részleteinek kibontása során, Oszkó Péter egy tv-műsorban a havi bruttó, kb. 400,000 forint körüli jövedelmet jelölte meg egy második, “progresszív” adó határértékének.
Ez az összeg első látásra távol van ugyan a 2012-es év bruttó kb. 220,000 forint átlagfizetésétől, ám a "szuper bruttó” és “fél szuper bruttó” kitalálóinak még számtalan ötlete lehet arra, hogy miként lehet egy átlag körüli jövedelmet is a (leg-)magasabb adókulccsal terhelni. Mint ahogyan azt a francia példánál láttuk, a várt bevételt csak a “tehetősektől” nem lehet begyűjteni.
A progresszív adó az egalitárius, baloldali, szocialista törekvések egyik lényeges eleme a demokratikus, piaci körülmények között. Ezek a törekvések azonban már rövid távon is, nem az igazságosságot szolgálják, hanem társadalmi értelemben lefelé nivellálnak. A progresszív adó Magyarországon különösen is lefelé nyomja az alacsony adózási morált, viszont megerősíti a társadalmi cinizmust.
Miben más a polgári kormány politikája?
2010 után a kormány egy méltányos tehermegosztási politikába fogott, amelynek már elemi része a versenyképességet szolgáló adópolitika. Az ország ellen 2004 óta tartó túlzott deficit eljárás lezárása fegyelmezett költségvetési politikát követel, a válság pedig szintén gátolja a belső fogyasztás fellendülését. Különösen is súlyos teher számos család részére a devizaalapú hitelek törlesztése, így kevesebb jut fogyasztásra, vagy szolgáltatások igénybevételére.
Egyes kutatások arra mutattak rá, hogy az egykulcsos adó révén felszabaduló többletjövedelmüket sokan nem fogyasztásra, hanem hiteltörlesztésre fordították. Ez megerősíti, hogy az arányos adó egyes helyzetekben még a belső fogyasztás növelésén kívül is kedvező hatásokkal járhat.
Az arányos adó bevezetése mögött társadalomfilozófiai elgondolás is áll. Ennek a lényege, hogy a többletteljesítményt, a többletmunkát a progresszív adó bünteti, és már rövid távon is demotiváló erőt fejt ki a jövedelmek bevallása és a bérezés terén is.
Az arányos adó a megalapozott gazdasági növekedés egyik szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele. Az EU és ezen belül az €-zóna vezetői pont ennek a növekedésnek a beindításán fáradoznak, aminek bizonyára Magyarországra is kedvező hatása lesz. A kedvező hatás kibontakozásának további feltétele a jó adófizetési morál, amiben a magyarok történelmi okokból nem tartoznak az európai élbolyba. Itt is változást látunk, ugyanis a polgári kormány 2010 óta két irányból javítja az adómorált.
“Felülről” az arányos adókkal és az idővel egyszerűsödő adórendszerrel a szabályok követésére ösztönzi az adózókat. “Alulról” ugyanakkor az adóellenőrzés szigorításával tereli vissza az adófizetők közösségébe azokat, akiknek eddig a szabálykerülés költsége alacsonyabb volt, mint a szabálykövetésé.
A “fordított ÁFA” a terménykereskedelmet fehéríti, és a közbeszerzéseken induló cégeknek is nyilatkozniuk kell immáron tulajdonosi szerkezetükről. A pénztárgépek on-line ellenőrzésétől is többletbevétel várható. Ezek és más intézkedések a túlzott deficit eljárás lezárásán túl lehetőséget adnak a tartósan alacsony, méltányos adókulcsok rendszerének kiteljesítésére.
1 http://index.hu/kulfold/2013/01/23/parizs_nincs_la_carte_europa/
