A 2008-ban kirobbant gazdasági válság politikai vesztese a mérsékelt baloldal. A korábban domináns szociáldemokrata pártok visszaesése nyomán keletkező hatalmi űrt a hagyományos jobboldali-konzervatív, a szélsőjobboldali, illetve – a baloldal válságtüneteként – a radikális baloldali pártok megerősödése követte.

A mérsékelt baloldali erők évtizedeken át meghatározó szerepet töltöttek be az európai politikában. Egészen a kétezres évek második feléig, amikor fordulat következett be a kontinens országainak belpolitikai erőviszonyában. A kétezres évek végének parlamenti választásai földcsuszamlásszerű átrendeződést hoztak a politikai erőtérben, elsősorban a jobboldali pártok javára. Számos országban a hagyományos jobboldali-konzervatív erők arattak elsöprő győzelmet: többek között Magyarországon 2010 és 2014 tavaszán a Fidesz-KDNP pártszövetség, illetve Németországban 2009 és 2013 őszén az Angela Merkel vezette kereszténydemokrata- keresztényszociális pártszövetség (CDU-CSU). Más államokban a szélsőjobboldali erők törtek előre: a 2008-as osztrák parlamenti választáson a két szélsőjobboldali párt, a Szabadságpárt (FPÖ) és a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) együttesen a voksok 29 százalékát szerezte meg, 2013 októberében Norvégiában kormányra került a Haladás Párt, Franciaországban pedig a tavaszi európai parlamenti választások győztese (több mint 4,5 millió szavazatot szerezve) a szintén radikális jobboldali Nemzeti Front lett.

A baloldal válságának tünete a radikális baloldal megerősödése: a radikális baloldal a támogatottságukat-vesztett szociáldemokrata pártok legfőbb vetélytársa lett a baloldal újradefiniálásában. A baloldal „új” arca antikapitalista, kommunista, nem hisz a parlamentáris demokráciában. A radikális baloldali pártok populista, sokszor magántulajdon- és EU-ellenes retorikájukkal sikeresen szólítják meg a gazdasági válság által leginkább sújtott rétegeket. Mára, a válság enyhülésével több radikális baloldali erő veszített korábbi kiugróan magas támogatottságából. A ciprusi Munkások Progresszív Pártja a 2009-es 34,9 százalék után idén „mindössze” a voksok 27 százalékát gyűjtötte be az európai parlamenti voksoláson, a német „Die Linke” Brandenburg tartományban 2009-ben a szavazatok 27,2 százalékát, az idén szeptember közepén tartott tartományi választáson pedig a voksok 18,6 százalékát szerezte meg. Görögország Kommunista Pártja a 2000-es évek közepétől sorra 8 százalék körüli eredményeket ért el, a tavaszi európai parlamenti választáson azonban már csak a választópolgárok 6 százalékának támogatottságát sikerült megszerezniük. A kommunisták támogatottságának csökkenése mögött az új radikális baloldali pártszövetség, a Radikális Baloldali Koalíció (Sziriza) előretörése áll: a pártszövetség a 2012. júniusi parlamenti voksoláson a szavazatok 26,9 százalékát, az idei európai parlamenti választáson a voksok 26,6 százalékát szerezte meg, a legutóbbi közvélemény-kutatások alapján pedig a görögök 30 százaléka támogatja a radikális baloldali erőt.

A görög Sziriza mellett más radikális baloldali pártok is meg tudták őrizni, illetve növelni tudták támogatottságukat az utóbbi években is. Ukrajna Kommunista Pártja szintén 2012-ben robbant be a pártversenybe: a parlamenti voksoláson megháromszorozta korábbi támogatottságát, megszerezve a szavazatok 13,2 százalékát. Nyugat-Európában is találunk olyan radikális baloldali pártokat, amelyek az utóbbi években értek el átütő sikereket: Belgiumban 2014-ben először szerzett mandátumot szövetségi és tartományi szinten a szélsőbal. A Belga Munkáspárt a 2014-es választásokon a szövetségi, a brüsszeli és a vallón parlamentben is mandátumhoz jutott. Franciaországban a radikális baloldal történelmi sikert ért el a 2012-es elnökválasztáson: a radikális baloldali pártokat tömörítő Baloldali Front jelöltje, Jean-Luc Mélenchon a szavazatok 11 százalékával negyedikként végzett az elnökválasztás első fordulójában. A francia radikális-bal tavaly májusban az utóbbi idők legnagyobb baloldali tömegmegmozdulását hívta életre a „megszorítások és a pénzügyi világ” elleni tiltakozásul, több mint százezer embert mozgósítva.

Magyarországon a 2010-es földcsuszamlásszerű választás formálta át jelentősen a belpolitikai erőviszonyokat. Az MSZP a választás első fordulójában a voksok 21,28 százalékát gyűjtötte be, aminél gyengébb eredményt csak 1990-ben, a rendszerváltást követő első szabad választáson ért el, amikor az első fordulós szavazatok mindössze 10,89 százalékát sikerült megszereznie. A magyar baloldal 2010-es összeomlását követően több, nagyjából azonos súlyú pártra szakadt. A 2014-es választások megmutatták, hogy a korábban a baloldal domináns erejeként fellépő Szocialista Párt a 2010-es választásokat követően nem tudta rendezni sorait, középpárti helyzetéből máig nem tudott kitörni. A tavaszi országgyűlési választásokon a baloldali pártok közös listát állítottak – ami 26,21 százalékot ért el –, az európai parlamenti voksoláson pedig külön-külön indultak. Az MSZP ekkor a szavazatok mindössze 10,9 százalékát szerezte meg, ami gyakorlatilag megegyezik a párt 1990-es támogatottságával.

A 2014-es választások nem csak a Szocialista Párt elnökét kényszerítették lemondásra: az MSZP riválisaként politizáló Együtt- PM pártszövetség vezetője, Bajnai Gordon szintén távozott pártja éléről és visszatért a gazdasági szférába. Nagyobb megrázkódtatások és szavazatvesztés nélkül egyedül a Demokratikus Koalíció élte túl az idei vesztes választásokat, mára Gyurcsány Ferenc lett a baloldal egyetlen állva maradt szereplője. A DK az európai parlamenti választási eredményét – 9,75 százalék – sikerként könyvelhette el, ráadásul a Gyurcsány-párt alig több mint 25 000 szavazattal maradt el a Szocialista Párttól. Amennyiben a DK pártelnökének nemrégen nyilvánosságra hozott terve valósággá válik, és Gyurcsány Ferenc vezetése alatt integrálódnak a baloldali pártok, a magyar baloldal is a radikalizálódás útjára léphet. Míg a legtöbb európai radikális párt elsősorban céljait és eszmerendszerét tekintve radikális – kommunisztikus célok, antikapitalista eszmék –, addig a radikalizálódó magyar baloldal inkább politikai eszköztárát tekintve nevezhető annak. A Demokratikus Koalíció elnökére jellemzőek a szélsőséges verbális megnyilvánulások, illetve a párt egyik nyári rendezvényén a fizikai erőszak is teret kapott. A rasszista kijelentéseiről elhíresült volt miskolci rendőrfőkapitány polgármesterjelöltként való támogatása a magyar baloldal „rendpárti fordulatának”, az európai formulától eltérő módon megvalósuló radikalizálódásnak előjeleként értelmezhető. A baloldali kis- és középpártok harca még nem dőlt el ugyan, de könnyen lehet, hogy a Demokratikus Koalíció határon túli magyarok kirekesztésére tett törekvéseiből, valamint szélsőséges egyház- és nemzetállam-ellenességéből fog kirajzolódni a magyar baloldal új arca. 

A radikális baloldali pártok eredményei a legutóbbi három, illetve a gazdasági válság 2008-as kitörése előtti utolsó országos választáson (pdf)