Matthew D. Stephen: Rising powers, global capitalism and liberal global governance: A historical materialist account of the BRICs challange,

European Journal of International Relations, 2014.

Matthew D. Stephen, a németországi Wissenschaftszentrum Berlin für Sozialforschung kutatója szerint a BRIC-országoknak a globális kapitalista rendszerben felvett pozíciói a nemzetközi kapcsolatok elméletének bizonyos alapvetéseivel jól leírhatóak. Véleménye szerint a viszonyrendszernek három alapvető eleme van. Egyrészt a felemelkedő hatalmak a nemzetközi rendszerben a globális kapitalizmus már létező intézményei alkotta keretben működnek. Korábban a gazdasági térnyerés a hagyományosan hatalmi pozícióban lévő országokkal való konfliktusban valósulhatott meg, ez sokszor párosult területi alapú ellentétekkel. A BRIC-országok jelenlegi stratégiája azonban az, hogy a globális kapitalista rendszer intézményein keresztül kívánják biztosítani a gazdasági térnyerést. A konfliktusok a régi és új hatalmak között a gazdasági rendszer irányítási kérdéseiben merülnek fel. Másrészt ezen konfliktusok egy állam – és társadalomszervezési vetülettel is rendelkeznek, amelyek nagyban meghatározzák a konfliktus kereteit. A BRIC-országokban más viszony alakult ki az állam és a társadalom között, a nyugati típusú piacgazdaságtól bizonyos elemeiben eltérő liberalizáció és privatizáció valósult meg. Harmadrészt a BRIC-országok gazdasági elitjei nem partnerei a nyugati eliteknek, egyfajta centrum-periféria viszony alakult ki közöttük. A BRIC-országok helyzete kettős. Egyfelől feladják a korábbi hatalmi törekvéseket és gazdasági terjeszkedési stratégiákat, integrálódnak a globális kapitalista rendszer intézményeibe, ugyanakkor egyes elemeit a rendszernek meg kívánják változtatni. Vagyis egy hibrid, a saját preferenciáikat bizonyos mértékben magában foglaló rendszernek kell létrejönnie.

Globális kapitalizmus és a ’neoliberális globalizáció’

A globális kapitalizmus jelenlegi formájában a ’neoliberális globalizáció’ eredményeként létrejött rendszerként írható le, bizonyos jól körülírható fogalmakkal és koncepciókkal. A neoliberális globalizáció egyik legfontosabb eleme a kereskedelem. Neoliberális szempontból a kereskedelem globalizált, egy önmagát szabályozó multilaterális és egyben többszintű intézményekkel rendelkező rendszer. Ez a rendszer egy egészet képez, ahol a különböző kereskedelmet gátló intézkedések fokozatosan eltűnnek. A termelés nem köthető egyes országokhoz, globális módon működik. Ezt jól szemlélteti az a tény, hogy a működőtőke befektetések (FDI – foreign direct investment) többszörösen meghaladják a korábban preferált államközi hitelek mennyiségét. Az FDI pedig már nem egyes országokból származik, hanem főleg multinacionális vállalatoktól. Ezzel összefüggésben a neoliberális rendszerben megjelentek a nagymértékben liberalizált pénzpiacok, amelyek már államokhoz nem köthető módon finanszíroznak bizonyos gazdasági tevékenységeket.

A BRIC-országok számára alapvetően hasznos ez a rendszer. A neoliberális globalizáció csökkentette az integrációs költségeket (tranzakciós költségek mérséklődtek, kommunikációs és kereskedelmi infrastruktúra már kiépült), ugyanakkor a rendszerben elérhető nyereséget arányaiban megnövelte. Mindemellett a gazdasági térnyerés már nem a földrajzi területhez kötődik, az egyes termelőkapacitásokat át lehet helyezni egyik országból a másikba, viszonylag könnyen. A neoliberális rendszerben a piacra jutás és a piaci részesedés megszerzése a lényeges. A gazdaság denacionalizálása magával hozta, hogy a globális kapitalizmusban a rendszert irányító intézmények egyre inkább nemzetközivé és globálissá váltak. Ezekben az intézményekben pedig a BRIC-országok nagyobb hatékonysággal tudják érdekeiket képviselni, mintha bilaterális módon kellene az adott országgal egyenként valamilyen megállapodásra jutni.

Feltörekvő államforma: a BRIC-országok integrált államkapitalizmusa

A BRIC-országok felfogásában az integrált államkapitalizmus lényege, hogy bár integrálódnak a globális liberális gazdaságba, azonban bizonyos szabályozói funkciók az állam kezében maradnak. A BRIC-országokban a kereskedelemnek a GDP egészében elfoglalt részaránya 47%, ez gyakorlatilag megfelel az OPEC-országok tíz évvel ezelőtti adatainak. Emellett az elmúlt évtizedekben ezen országok komoly szereplőivé váltak az FDI mozgásoknak, illetve a gazdaság növekedésében esszenciális volt a termelés denacionalizálása, hiszen számos termelési egység került ezen országokba. Azonban olyan típusú liberalizáció nem valósult meg a BRIC-országokban, mint ahogy az történt a hagyományos piacgazdaságokban. A hazai gazdaságirányítás sokkal inkább centralizált, sokkal több szegmenst tartottak meg állami felügyelet és szabályozás alatt. Így például az ipar - illetve a beruházáspolitika maradt teljes állami kontroll alatt, vagy a bankok állami kézbe kerültek és beruházási stratégiájukat az ipar igényeihez kellett igazítani. Más a magán és állami tulajdon közötti viszony is: a BRIC-országokban természetesen működnek magántulajdonú vállalatok, ám ezek tulajdonviszonyait az állam határozza meg. Ezen keresztül pedig az államnak közvetlen befolyása van a gazdasági elit kialakítására, miközben az elit tagjai beágyazottak az állami struktúrába. Vagyis kialakult egy hibrid rendszer, ahol ugyan megmaradt az állam erős befolyása, azonban pragmatikusan tekint a piaci viszonyokra.

A BRIC országok és a ’neoliberális globalizáció’ – törésvonalak

Bár a BRIC-országoknak a globális kapitalista rendszerbe való fokozódó integrációja előfeltételezte volna, hogy a gazdasági elitjük hasonulni fog a hagyományos piacgazdaságok elitjéhez, ez valójában nem történt meg. A centrum, vagyis a nyugati országok elitje és a periféria, tehát a BRIC-országok elitje közötti viszony statikus, ez utóbbi továbbra is megmarad állam által rekrutáltnak, nem vált kvázi globális gazdaságirányító elitté. Az állam által létrehozott elit fogja meghatározni a fejlődés kereteit. Ennek megfelelően a BRIC-országok, bár a meglévő intézményi keretek között, de a szabályok megváltoztatásának igényével lépnek fel. A különböző multilaterális fórumokon az Egyesült Államok által a második világháború után meghonosított neoliberális elveket fogják kihívások érni. Ugyan a Világkereskedelmi Szervezet (WTO – World Trade Organisation) kereskedelmi liberalizációs szabályaihoz a válság idején is ragaszkodtak, azonban a pénzügyi liberalizációs szabályozások már viták kereszttüzébe kerültek a BRIC-országok részéről. Ezt jól szimbolizálja a WTO dohai tárgyalási fordulója, amely immáron több éve megrekedt éppen a BRIC-országok miatt. Az IMF és a Világbank tevékenysége ugyanígy vitatható az ő szempontjukból. A két szervezet válságkezelési tevékenyéségnek alapelveit az úgynevezett Washingtoni Konszenzus fektette le, teljes liberalizációt és privatizációt előírva a segítséget igénybe vevő országok számára.

Konklúzió

Bár a BRIC országok a fennálló globális kapitalista rendszer létét és integritását nem veszélyeztetik, sőt abban komoly részt szeretnének maguknak tudni, azonban bizonyos elemeiben saját gazdasági és társadalmi berendezkedésük képére igyekeznek formálni azt. A változások elsősorban a rendszer liberalizált elemeit érintik, azonban ezek szelektívek, vagyis csak olyan elemek változnának, amely a BRIC-országok gazdaság és társadalomszervezésével nem kompatibilis.