Nicholas Fischer: Justice for Immigrants – The Work of Magistrates in Deportation Proceedings, in At the Heart of State – The Moral World of Institutions, Pluto Press 2015, pp.40-66.

Nicholas Fischer, a francia Centre National de la Recherche Scientifique alkalmazott kutatója tanulmányában azt vizsgálta, miként hatnak az emberi tényezők a menedékkérelmek elbírálása végkimenetelére. Megállapította, hogy a legtöbb döntési dilemma a meglévő állampolgárok védelmének elve, illetve a bevándorlók emberi jogainak védelme között feszül, illetve nem állítható fel univerzális szabály arra vonatkozólag, melyik elv mennyiben érvényesül az eljárások során. Az viszont kijelenthető, a résztvevő feleket egyértelműen kategorizálni lehet a tényállások és a korábbi attitűdjeik alapján, így már könnyebben megérthető egy-egy eljárás eredménye.

Kezdetektől napjainkig

A franciaországi idegenrendészeti eljárások gyökerei még a 18. századra tehetők, alapvetően a Nagy Francia Forradalom kapcsán az országba betelepülni szándékozók kezelésére jött létre. A 20. században ezen eljárások újra az érdeklődés középpontjába kerültek, főleg az egykori francia gyarmatokról betelepülni vágyók megnövekedett száma miatt. Egyfajta paradigmaváltás figyelhető meg a hetvenes évektől kezdődően, ugyanis az őslakos állampolgárok védelmének elve mellett hasonló fontossággal jelent meg a bevándorlók emberi jogainak és méltóságának védelme is. Ezen eljárások azóta is alapvetően ezen dichotómia mentén szerveződnek. Hogy jobban megértse az egyes eljárásokat, Fischer esettanulmányok alapján próbálta kategorizálni az egyes szereplőket, azaz a bírákat, a bevándorlókat és az ügyvédeket.

Szabadságpárti és büntetéspárti bírák

A szerző alapvetően két kategóriába sorolja a bírókat, az alapján milyen elvek mentén végzik munkájukat. Egyik kategória a szabadságpárti bírók csoportja, másik a büntetéspárti bírák halmaza. Értelemszerűen az első kategóriába inkább a bevándorlók jogait védő, míg az utóbbiak inkább az őslakos polgárok, illetve a francia állam törvényeit védő bírák tartoznak. Az esettanulmányok alapján a két kör ítélkezési szokásai abban térnek el leginkább, hogy az esetleges szabálysértéseket a szabadságpárti bírák hajlamosabbak elnézni, mint büntetéspárti társaik. Erről a jelenségről, lentebb a konkrét eseteknél részletesen írunk.

Bevándorlók típusai

A bevándorlók tipizálása már kevésbé kézzel fogható szempontok szerint történt. Fischer alapvetően három kategóriát különböztet meg:

• a szabálysértőt;

• az áldozatot;

• illetve a turistát.

A szabálysértő az a típus, aki direkt, tudatosan igyekszik a fennálló szabályozást kijátszani, vagy hamis információkkal, papírokkal vagy a kiskapukat megkeresve. Az áldozat jellemzően olyan személy, aki bár szabályt sértett ugyan, nem tudatosan tette (megvezették, ismeretek hiánya) azt, vagy egyszerűen a szabályozás anomáliái miatt nem fért bele a jogi keretekbe. A turista viszont alapvetően az a bevándorló, aki azt állítja, nem is akar letelepedni Franciaországban, csak átutazóban vagy látogatóban van jelen. Természetesen az utolsó és az első kategória gyakran összeér, hiszen a magukat turistának vallók pontosan ezzel akarják kijátszani a szabályozást.

Ügyvédek szerepe

Bár nem triviális, az államot és migránsokat képviselő ügyvédek viselkedése nem mentes az olyan intrikáktól, amelyek inkább a nagy volumenű büntetőperek velejáróinak gondolnánk. Az esettanulmányok alapján többször előfordult, hogy eltérve a tárgytól a jogi képviselők egymást vették célba akár személyeskedő megjegyzésekkel, akár elhagyva a tárgyalótermet folyosói vitákkal. Volt, hogy az ügyet vezető bíró felfüggesztette a tárgyalást a hasonló esetek miatt, és volt, hogy egyes ügyvédek a bírókkal is összeveszve kizáratták magukat az eljárásból. Ezen cselekedetek célja – a szerző szerint – elsősorban az ellenfél megzavarása. Ezt támasztja alá az a tény, hogy a jogi képviselők gyakran a másik fél sikertelenségi rátájával próbálják megtörni a kliens és megbízó közötti bizalmat, vagy szimplán elbizonytalanítani az ellenérdekelt jogi képviselőt.

Gyakorlati megvalósulás

Az esettanulmányok alapján megállapítható, hogy a szabadságpárti bírák is szigorúan felléptek a szabálysértő menedékkérőkkel szemben. Egyik elnéző gyakorlatáról ismert bírónő példás szigorral oktatta ki az egyik tunéziai menedékkérőt, aki megérkezését követően hamar az egyik párizsi bordélyház üzemeltetőjeként kezdte keresni kenyerét. A szabadságpárti bírók azonban hajlamosak megértést tanúsítani az áldozat kategóriába eső menedékkérőkkel, illetve nagyobb eséllyel hiszik el egy menekültnek, hogy a körülmények áldozataként nem volt képes a kérelmező minden vonatkozó szabályt betartani. Ezzel szemben a büntetést preferáló bírókat inkább a szabályok szigorú betartatása és egyfajta alapvető szkepszis jellemez. Jó példa erre annak a beutazást kérő személynek az esete, aki azt vallotta, hogy üzleti út miatt kereste fel egy párizsi ismerősét. A beutazást kérő személy azt vallotta, Antwerpenen keresztül importál autókat afrikai országokba, és egyik beszállítója párizsi illetőségű. A szigorú bíró azonban fejére olvasta a kérelmezőnek, hogy az Antwerpenből származó importautók 80 százaléka illegális eredetű, ezért nincs oka feltételezni a kérelmező szavahihetőségét és kiutasította az illetőt.

Összegzés

Összességében elmondható, hogy a tartózkodást kérelmezők attitűdje, a jogi képviselők habitusa és a bírói magatartás egyaránt nagy hatással van egy-egy ügy kimenetelére. A szabadságpárti bírók könnyebben hajlanak arra, hogy szubjektív körülmények mentén ítéljék meg az egyes eseteket, míg a konzervatívabb bírák inkább a törvények objektív betartatását tűztik ki célul munkájuk során. Azonban esetükben a szubjektív elem az az alapvető szkepszis, amellyel a kérelmezők állításai irányában viszonyulnak.