Chris Lee: Conservative Comforts: Some Philosophical Crumbs for Social Work,

British Journal of Social Work, September 2014

Chris Lee brit szociális munkás és egészségügyi szakember írásában a brit szociális és egészségügyi ellátórendszer konzervatív kritikáját nyújtja. A szerző munkája során belülről látja mind a szociális munka, a szociális ellátás, mind az egészségügyi rendszer visszásságait, mivel tevékenysége mindhárom területre kiterjed. A szociális és egészségügyi munkától a szerző szerint általában a társadalmi felzárkóztatást és egyéni életmódváltást várjuk el, amelyek végleges célja a társadalomban található egyenlőtlenségek csökkentése. Ez az alapvetően optimista hozzáállás még ma is jellemzi a terület akadémiai írásait, Lee szerint azonban a legtöbb kormányzat már nem ilyen szerepet szán a jóléti ellátórendszereknek.

A neoliberalizmus jellemzői és válsága

Lee szerint a probléma az, hogy a neoliberalizmus ideológiája a ’70-es évektől kezdődően egyre meghatározóbb lett a nagy társadalmi ellátórendszerekben is, amelynek köszönhetően egyre inkább a piaci folyamatokra jellemző elvek terjedtek el a közszférában. Ennek a piacosításnak a következménye, hogy az emberiességi szempontok helyett egyre inkább szoros költségvetési fegyelem és elszámoltathatósági kényszer uralkodott el az államigazgatás különböző területein. A közszférával szemben felállított elvárásoknak azonban sokszor még a cégek sem lennének képesek megfelelni. A szerző szerint ráadásul számos tanulmány bizonyítja, hogy a közszférára ráerőltetett piacosítás nem működőképes. A kitűzött célok pedig sokszor nem megvalósíthatóak, vagy elfedik a valós problémákat.

Bár a szerző szerint a 2008-as gazdasági válság egyértelműen felhívta a figyelmet a neoliberalizmus működésképtelenségére, az irányzatot mégsem érte megfelelő kritika, a legtöbb kormányzat nem változtatott neoliberális politikáján. Lee szerint ennek az az oka, hogy a neoliberalizmus annyira a világképünk része lett, és annyira áthatja az átlagos nyugat-európai állampolgár mindenapjait, hogy már nem is pusztán ideológiaként tekintünk rá. Ezt tovább erősíti, hogy ez a szemlélet az egyetemeken is elterjedt, így a kikerülő diákok is a neoliberális elveket követik. A szerző szerint azonban a válság kirobbantása mellett az irányzatnak számos hibája van. Egyrészt elosztási problémákat teremt, ami növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket. Másrészt túlzott adminisztrációs költséget igényel, hiszen a piacosítással újabb és újabb jogszabályok születnek, például meg kell határozni a szolgáltatás minőségét és azt be is kell tartatni, így paradox módon az ideológia növeli az állam szerepét is. Harmadrészt pedig képtelen a bevándorlásból következő problémák megfelelő kezelésére.

Emellett az elmúlt években megfigyelhető globális megmozdulások – az occupy wall street mozgalomtól kezdve az arab tavaszig – a szerző szerint azt mutatják, hogy a neoliberalizmus válságban van, illetve hogy a 21. században sem lehetetlenek a radikális társadalmi átalakulások és forradalmak. Lee szerint pontosan ezért értékelődik fel ma a szociális munka és általában véve a szociális ellátórendszer jelentősége, hiszen ha ezek megfelelően működnek, akkor képesek a társadalmi elégedetlenségek békés rendezésére. Így véleménye szerint elsődleges cél az eddig elért szociális eredmények fenntartása a neoliberalizmus privatizációs törekvései ellenére.

Konzervativizmus vs. neoliberalizmus

Lee felhívja a figyelmet arra, hogy a neoliberalizmusnak nemcsak baloldali kritikája lehetséges, hanem konzervatív is. A konzervativizmus ugyanúgy kitermelte a saját állam- és társadalomkritikáját, sőt, a konzervativizmus sokáig elutasította mind a kapitalizmust, mind a modern tömegdemokráciát. A konzervatívok állam- és politikakritikája, például Oakeshott cinizmusa a politika működésével kapcsolatban, a szerző szerint a neoliberális gondolkodókra is nagy hatást gyakorolt. Sőt, a konzervatívok érveit a neoliberálisok sokszor fel is használták a nagyméretű állam ellen vívott ideológiai vitában a ’70-es években. Így sokak számára a konzervativizmus összemosódott a neoliberalizmussal, pedig Lee szerint alapvetően nagyon eltérő ideológiákról van szó, ráadásul a neoliberalizmus hosszútávon alááshatja a tradicionális konzervativizmust. A szerző számos eltérést sorol fel a két ideológia között:

• A neoliberalizmus alapvetően a piac elsőbbségét hirdeti, és az államnak csak a szabad piac működéséhez szükséges legalapvetőbb funkciókat biztosítaná. A konzervativizmus viszont nem alapvetően államellenes. A szerző szerint a konzervativizmus nem utasítja el a piacot, de a piac lehető leghatékonyabb működésénél fontosabbnak tartja az emberek felelősségét és nagyobb hangsúlyt fektet az emberek közötti törődésre is. Így tehát alapvetően két eltérő piac szemlélet összeütközését figyelhetjük meg, hiszen míg a neoliberálisok egyfajta technokrata gépezetként fogják fel a piacot, amely mentes az emberi értékektől, addig a konzervatívok az egyéni felelősségre és az emberi tényezőre is nagy hangsúlyt fektetnek.

• A neoliberalizmus az általa alkalmazott államkritika során előszeretettel használ populista retorikát is, például bizonyos adók eltörlésével vagy csökkentésével kampányol, a konzervativizmustól ellenben alapvetően idegen a populizmus.     

• A neoliberálisok számára az egyén az alapja minden szociális és etikai kérdésnek, a konzervatívok számára azonban a közösség és annak jóléte is ugyanolyan fontos. Ma a szerző szerint az individualizmus uralmát éljük a közösség helyett, ami egy konzervatív számára elfogadhatatlan.

• A neoliberálisok hisznek a progresszióban, a konzervatívok viszont alapvetően szkeptikusak a haladás eszméjével szemben, és féltik a történelem során felhalmozott közösségi értékeket, illetve a tradicionális szociális kapcsolatokat. A szerző szerint, míg a neoliberalizmus lerombolja a hagyományos értékeket és helyükbe alapvetően technokrata és piacosított értékeket állít, amely a neoliberálisok szerint idővel elhozza a progressziót, addig a konzervatívok úgy látják, alapvetően a hagyományos értékek és a család képesek a társadalmi egyenlőtlenségek enyhítésére.  

Konklúzió

Lee elismeri, hogy némiképp meglepő lehet, hogy a sokak által hierarchikusnak és a természeti egyenlőtlenségekben hívőnek tartott konzervativizmus karolhatja fel a szociális munka és szociális ellátórendszerek ügyét a neoliberalizmussal szemben. Véleménye szerint a szociális elkötelezettség nem áll távol a konzervatív ideológiától. Egyrészt a szociális munka - hasonlóképpen a konzervativizmushoz - elsősorban a társadalmi értékek felismerésére és megőrzésére törekszik.  Másrészt a szociális munka mögött álló eszmeiség a konzervativizmushoz hasonlóan a közösségre és a közösségi értékekre épít. Harmadrészt pedig a szociális munkások ugyancsak hajlamosak akár a többségi véleménnyel is szembeszállni, ha számukra alapvető értékek védelméről van szó.