Philippe C. Schmitter: Crisis and Transition, but not Decline; Journal of Democracy Volume 26, Number 1 January 2015.

Philippe C. Schmitter, a European University Institute professzora szerint egyre többet hangzik el a vád, hogy a demokráciák, és úgy általában a nyugati típusú államberendezkedés hanyatlófélben van, amely folyamatnak egyik eklatáns példája a 2008-as gazdasági válság és az azt követő megtorpanás és útkeresés. Schmitter szerint azonban az, hogy a demokráciák működése átalakulóban van, nem jelenti azt, hogy azok egyértelműen hanyatlásnak indultak volna. Szerinte bár vannak aggasztó jelenségek, számos üdvözlendő folyamat is elindult az elmúlt években. A fő kérdés az, miként előzhető meg, hogy a polgárok elveszítsék a politikai érdeklődésüket, ami a demokratikus intézmények kiüresedéséhez vezetne hosszútávon.

A hanyatlás mítosza 

Schmitter szerint egyre általánosabban elfogadott nézet, hogy a demokrácia hanyatlik, egyre kevésbé elfogadott politika modell a nyugati és nem nyugati országok körében egyaránt. Szerinte a 2008-as válság csak felerősítette a negatív felhangokat, hiszen egyértelműen elindult egyfajta útkeresés a válságból való kilábalási kísérletek kapcsán. Schmitter azonban megjegyzi, az útkeresés nem egyértelműen a hanyatlás jele, sokkal inkább arról van szó, hogy demokráciák működése részben átalakul, mivel az államoknak adaptálódniuk kell a megváltozott politikai, társadalmi és technológiai környezethez.

Schmitter a hanyatlás mítoszát alátámasztó jelként említi a Freedom House éves demokráciajelentését, amely évről évre rosszabb képet fest a demokratikus berendezkedés globális helyzetéről. A szerző azonban megjegyzi, a jelentések többnyire partikuláris változásokat emelnek ki, összességében azonban nem változik a helyzet. Szerinte ezt erősíti meg a hasonló mérési célokat szolgáló Bertelsmann Transformation Index, amely nem mutatott szignifikáns változást 2006 és 2010 között.

Másik hanyatlásmítoszt alátámasztó jelenségnek tekinti Schmitter, hogy felmérések alapján egyre kevesebb választó érzi úgy, szavazata valóban számít. A szerző azonban megemlíti, a működő demokráciák már elkezdtek reagálni erre az aggasztó jelenségre, számos változás/átalakulás figyelhető meg az utóbbi időben.

Az átalakulás valósága

Schmitter szerint a demokrácia az a politikai rendszer, amelyben a vezetők beleegyeznek abba, hogy időről időre elszámoltathatóak, cserébe a polgárok hajlandóak együttműködni a vezetőik döntéseivel attól függetlenül, hogy egyetértenek-e velük vagy nem. Szerinte ez alapján kellene vizsgálni a demokráciákat, hogy a fenti kritériumok mennyiben teljesülnek. Az egyes intézményi működésre fokuszáló vizsgálatok ugyanis – szerinte – nem képesek megragadni egy demokrácia tényleges működését. Schmitter szerint ezért hiba lenne egyenlő intézményi mércével mérni egyes demokráciákat, hiszen az ilyen módszer egyrészt egyszerre partikuláris, másrészt mégsem képes országspecifikus áttekintéseket adni. Ezen felül szerinte egy rossz kormányzati teljesítmény sem árulkodik önmagában arról, milyen állapotban van az adott demokrácia.

Nincs egyértelmű modell

Schmitter úgy gondolja, nem lehet egyértelműen megmondani, milyen irányba mozdulnak el korunk demokráciái, azonban úgy véli bizonyos jelenségeket már most is észlelni lehet. Szerinte ez még nem kialakult modell, azonban ezekből a jelenségekből állhat elő a jövő demokráciája, amit ő a poszt-liberális demokráciának hív. Szerinte ezek az irányok a következők:

• népszavazások szerepének megerősödése;

• választói költségvetés (participatory budgeting): Bizonyos önkormányzati vagy regionális kérdésekben, egyes szakpolitikák esetén önkéntes vagy véletlenszerűen kiválasztott választók döntenek költségvetési kérdésekben. (Elsősorban brazil gyakorlat);

• pártokon belüli jelölt-előválasztások;

• politikai pártok közösségi finanszírozása (a nagyvállalati lobbi ellensúlyozása céljából);

• választási kvóták;

• devolúció (hatáskörök regionális vagy települési szintre történő delegálása);

• hosszú távú tervezéssel foglalkozó állandó egyeztető fórumok;

• e-kormányzás, e-demokrácia (könnyebb kapcsolattarás, ügyintézés és részvétel);

• civil támogatás adóátcsoportosítással (mint Magyarországon az 1%-os felajánlások);

• állampolgári jogok kiterjesztése nemzetállami határokon túlra;

• választói fórumok megjelenése a döntéshozatalban;

• nem választott hagyományos és újszerű testületek és személyek megjelenése (Bíróságok, civil aktivisták, szakértők szerepének megerősödése);

• őrszem (állami működést monitorozó) szervezetek megjelenése;

A szerző szerint a fenti jelenségek adják annak az eszközkészletnek a magját, amelyből a jövő demokráciái összeállítják saját jellegzetességeiket. Szerinte ezek között vannak egyaránt üdvözlendő jelenségek, és aggályos tendenciák is. Schmitter szerint például az állampolgársági jogok kiterjesztése erősíti a demokrácia nemzetállami határokon átívelő jellegét, vagy a választói költségvetés részvételre ösztönzi a polgárokat. Ugyanígy fontosnak tartja a nem választott intézmények vagy személyek szerepét, azonban felhívja a figyelmet, hogy ezek túlzott megerősödése a választói akarat háttérbe szorulásához vezethet. Schmitter azonban úgy véli, minden esély megvan arra, hogy a fenti eszköztárból egy élhető és életképes politikai berendezkedés alakuljon ki, amely képes megtartani és megerősíteni a demokrácia hagyományos értékeit.