Neil Gross: Why Are Professors Liberal and Why Do Conservatives Care?

Harvard University Press, 2013

Niel Gross, a University of British Columbia professzora könyvében az akadémiai elit politikai beállítottságát vizsgálta meg. Több szociológiai felmérés eredményeképpen arra jutott, hogy az Egyesült Államokban az egyetemeken oktatók 60 százaléka mondható inkább baloldali-liberális beállítottságúaknak.  Ezen belül 9 százalékuk szélsőséges baloldalinak, 14 százalékuk progresszívnek, és 47 százalékuk pedig balközép beállítottságúaknak vallja magát. (A szerző felváltva használja a baloldali, liberális, baloldali-liberális és progresszív jelzőket az értékpreferenciák meghatározásakor.) Emellett az egyetemi oktatók javarészt a demokrata pártra szavaznak, meglehetősen kevés republikánus található köztük. Gross azt is vizsgálta, milyen reakciókat vált ki ez a jelenség az amerikai konzervatív táborból. Szerinte – érthető módón – az „elefántcsonttorony liberális megszállása” karakteres konzervatív kritikát váltott ki, mégsem indult meg olyan folyamat, ami a politikai erőviszonyok kiegyenlítődését célozta volna meg. Hogy ezt a jelenséget megértse, Gross megvizsgálta, mi vezetett az akadémiai szféra baloldali-liberális fölényéhez, illetve hogyan hatottak a konzervatív kritikák magára a jobboldali mozgalomra.

A liberális többség jellemzői és okai

Gross hamar leszögezi, hogy bár a liberális elköteleződés egyértelműen kimutatható az egyesült államokbeli egyetemi elit körében, hosszú évekre kiterjedő vizsgálatok eredményeképpen elmondható: a hallgatók nem érzik úgy, hogy oktatóik rájuk akarnák erőltetni politikai nézeteiket. Gross szerint azonban a hallgatók között is több liberális érzelmű diák található, tehát a kérdés felvetése csak részben releváns. Elsőre több válaszlehetőség is felmerül azzal összefüggésben, hogy hogyan lett a felsőoktatás a baloldal fellegvára az USA-ban. Ezek a magyarázatok azonban csak részben igazak, többségük kutatásokkal cáfolható:

• Társadalmi osztályra visszavezethető okok. Gross szerint elterjedt hiedelem, hogy a liberális hallgatók és legfőképpen az oktatók eleve értelmiségi családokból származnak, ezért – folytatva a családi hagyományt – ismét klasszikus értelmiségi pályát választanak. Így kialakul egy magát újratermelő balos értelmiségi elit, amely generációnként ismételten képviselteti magát felsőoktatásban. Gross szerint azonban nem állapítható meg egyértelműen ez az összefüggés. A magukat jobboldalinak és baloldali-liberálisnak valló hallgatók és oktatók között is van alacsonyabb sorból származó első generációs értelmiségi, és hagyományosan értelmiségi családok gyermekei is. Tény, hogy több értelmiségi liberális család „termeli újra” jelenlétét az akadémiai körökben, Gross szerint ez a jelenség azonban még nem elegendő magyarázat a felsőoktatásban tapasztalható liberális túlsúlyra.

• Mentális képességekre visszavezethető okok. A Gross szerint elterjed tévképzet az a vélekedés is, hogy a jobb szellemi képességekkel rendelkező egyének egyszerűen inkább progresszívabbak, mint szerényebb intellektusú társaiknak, ezért figyelhető meg liberális túlsúly az egyetemeken. Gross viszont egyértelműen úgy foglal állást, hogy ezeket a vélekedéseket semmilyen kutatás nem támasztja alá, éppen ellenkezőleg, a kutatók nem találtak érdemi különbséget a két politikai oldal támogatóinak értelmi képességei között.

• Értékválasztásra visszavezethető okok. Elterjedt nézet a szerző szerint, hogy míg a jobboldali republikánus konzervatív szavazóknak elsősorban az üzleti sikerek és a vagyongyarapodás a leginkább elérendő cél, addig a baloldali demokraták számára a társadalmi igazságosság kérdése a meghatározó értékpreferencia. Ez a jelenség magyarázatot adhatna arra, miért népszerűbb a liberális beállítottságúak körében az egyetemi karrier, és miért találunk több sikeres republikánust az üzleti életben. Gross, kutatásokra hivatkozta azonban cáfolja ezt a tételt. Szerinte a személyes sikerek és az anyagi gyarapodás egyforma súllyal esik latba a demokrata és republikánus szimpatizánsok körében, ezért önmagában ez a tétel nem lehet az akadémiai liberális túlsúly oka.

Gross szerint a fenti okokból nem következhet a felsőoktatásban dolgozók liberális preferenciáinak és túlsúlya, csak kis részben járulhattak hozzá a jelenség kialakulásához. Van azonban még egy ok, amely Gross véleménye alapján meghatározó volt a vizsgált folyamatokat tekintve.

A liberális értelmiség mítosza

Gross úgy véli, már a XX. század elejétől – de az ötvenes éveket követően különösen hangsúlyosan – kialakult egy „konvencionális bölcsesség” az Egyesült Államok közvéleményében, miszerint az egyetemi oktatók alapvetően nyitott szabadgondolkodók, haladó szellemiségű liberálisok. Ezért hasonló beállítottságú személyek szívesebben jelentkeztek a felsőoktatási intézményekbe, és kezdtek később akadémiai karriert. Gross szerint a jelenség egyben válasz is arra a kérdésre, hogy miért nem alakult ki egy, a liberálissal azonos súlyú konzervatív egyetemi elit.  A progresszív akadémiai közösség mítosza ugyanis olyan erősen él az amerikai társadalomban, hogy maguk a jobboldaliak sem akartak látszólag a másik politikai oldal táborába tartozni.

Konzervatív reakció – az elitellenesség előnyei

Gross szerint, ha egy ilyen hangsúlyosan fontos területen, mint a felsőoktatás kialakul bizonyos ideológiai fölény, nem csoda, ha a másik oldal erős kritikával illeti a jelenséget. Ezért – érthető okokból – a demokrata orientációjú akadémiai elitet gyakran kritizálják vezető konzervatív értelmiségiek és véleményformálók. Gross viszont felhívja a figyelmet, hogy az akadémikusok ellen megfogalmazott kritika elsősorban elitellenes, ami politikailag számos ponton hasznos lehet. Ezért bár a konzervatívok – úgy tűnik – elvesztették pozícióikat egyetemi körükben, a hatvanas évek óta létező amerikai konzervatív mozgalom számos ponton profitált elitellenességéből (elite bashing). A mozgalom jellemzője, hogy szemben a korábbi idők konzervativizmusával, tagjai a populizmus igényével lépnek fel. A mozgalom fő üzenete az, hogy az Egyesült Államokat „elfoglalta” egy balos elit, azonban az amerikai polgárok továbbra is többgyermekes családokban élő, javarészt istenfélő emberek, akik szeretnének olyan országban élni, ahol értékpreferenciáik a közéletben is tetten érhetőek. Ebbe a narratívába kiválóan illeszkedett a közismerten progresszív egyetemi elit folyamatos kritikája. Gross szerint ezért az akadémikusok könnyen támadható célpontként szolgáltak, és a velük szemben megfogalmazott kritikák tömegeket voltak képesek a konzervatív mozgalom mellé állítani.

Konklúzió

Gross szerint tehát egyértelműen igaz, hogy az egyesült államokbeli felsőoktatásban dolgozók többsége liberális beállítottságú, viszont – a diákok meglátásai alapján – nem próbálják meg ráerőltetni politikai nézeteiket a hallgatókra. A konzervatív jobboldaliak mintha letettek volna az erős akadémiai jelenlét kiépítéséről, de amit a vámon elvesztettek, visszaszerezték a réven: az akadémiai elit erőteljes kritikája meghatározó volt a XX. század közepétől kialakuló új, populistább konzervativizmus sikere szempontjából.