Hugo Horta: Global and National Prominent Universities: Internationalization, Competitiveness and the Role of the State,

Higher Education, Vol. 58, no. 3. 2009

Hugo Horta közgazdász és szociológus, a University of Hong Kong oktatója publikációjában a felsőoktatás jelenlegi helyzetét vizsgálja. Véleménye szerint a globalizáció drasztikusan átalakította a felsőoktatási intézmények helyzetét is. A nemzeti egyetemeknek egyre inkább globálisan kell versenyezniük egymással a pénzügyi erőforrásokért, illetve a legjobb oktatókért és hallgatókért. Ennek köszönhetően jelentős nemzeti intézmények veszíthették el vezető pozíciójukat, ugyanis nem elég csak otthon jó egyetemnek lenni. A szerző a futballhoz hasonlítja a jelenlegi helyzetet. Ma már nem csak a saját ligájukban kell játszani a nemzeti egyetemeknek, hanem nemzetközi megmérettetéseken is, mint ahogy a futballcsapatoknak például a Bajnokok Ligájában is helyt kell állniuk. Az országok számára pedig presztízsértékűvé vált, hogy legjobb egyetemeik a nemzetközi ranglistákon is előkelő helyen szerepeljenek. A szerző cikkében először 10, a nemzetközi rangsorokban legjobban szereplő európai egyetem példáján mutatja be, hogy a jelenlegi felsőoktatás mennyire elnemzetközisedett. Ezután szintén két európai egyetem példáján azt igyekszik igazolni, hogy az állam ma is kiemelt szerepet tölthet be az egyetemek globális versenyképességének megőrzésében.

A felsőoktatás globalizációja

A szerző 10, a nemzetközi rangsorokban legsikeresebb európai egyetemet kiválasztva ábrázolja az egyetemek globalizációját. A szerző szándékosan választott európai egyetemeket, ugyanis szerette volna elkerülni, hogy csak angolszász egyetemek kerüljenek bele a listába. A 10-es lista azonban még így is 5 nagy-britanniai felsőoktatási intézményt tartalmaz. Ezeken az egyetemeken átlagosan már a hallgatók 24 százaléka külföldi. Az Imperial College of London esetében azonban már 40 százalék a nemzetközi hallgatók aránya. A szerző megemlíti, hogy az Európai Unió által finanszírozott csereprogramok, mint az Erasmus, torzíthatnak az arányokon, azonban saját vizsgálatai alapján ezeken az egyetemeken az Erasmusos-hallgatók aránya elhanyagolható. Még érdekesebb képet kapunk, ha külön vizsgáljuk a képzési szinteket. Míg alapszakon a hallgatóknak mindössze 16 százaléka külföldi, addig mesterszakokon már 41 százalék az arány, a Cambridge University-n pedig több mint 50 százalék. Hasonló folyamatot vehetünk észre az oktatói gárda esetében is, ezen egyetemeken ma már átlagosan 27 százalék a külföldi oktatók aránya. Horta szerint a globalizációnak köszönhetően ezen egyetemek úgynevezett kutatási egyetemekké alakultak át. Ezek lényege, hogy míg az alapképzés megmarad a nemzeti felsőoktatási igények kielégítésére, addig a mester illetve doktori képzések már egyre inkább nemzetközi igényeket is kielégítenek. Véleménye szerint ma már csak nemzetközi hallgatókkal és jelentős nemzetközi oktatói gárdával lehet globálisan is sikeres egy egyetem.

Állami szerepvállalás fontossága

Horta szerint a kisebb országok feltörekvő egyetemei nagy hátránnyal indulnak ezen globális egyetemekkel szemben. A nagyobb egyetemek ugyanis sikeres márkát építettek fel maguk köré. Bekerülni a legjobb egyetemek elit klubjába ezért szerinte csakis állami támogatással sikerülhet. Két szintén európai egyetem példáján keresztül igyekszik bizonyítani álláspontját. Ismét szándékosan választott európai egyetemeket, ugyanis véleménye szerint a keleti autoriter országok jelentős állami támogatásban részesült sikeres egyetemei nem feltétlenül követendő példák az európai országok számára. Emellett igyekezett két közepes méretű, nem világnyelvet beszélő országban található intézményt kiválasztani. Így esett választása egy svájci és egy portugál egyetemre. Első példája a Zürichben található ETH (Eidgenössische Technische Hochschule) Egyetem. Az egyetemet a 60-as 70-es évektől kezdődően tudatos állami segítséggel emelték fel, és ma már tagja a 10 legsikeresebb európai egyetemnek. Másik példája a lisszaboni IST (Institutio Superior Técnico), amely ugyan Portugália egyik legjobb egyeteme, a nemzetközi rangsorokban azonban nem foglal el előkelő helyet. Horta szerint a két egyetem közötti különbség a két állam eltérő felsőoktatási politikájából ered. Portugáliában ugyanis a diktatúra éveiben nem fektettek nagy hangsúlyt a felsőoktatásra, majd a demokrácia éveiben, főként a neoliberális reformoknak köszönhetően kivonták a forrásokat a felsőoktatásból. A portugál állam nem fektetett nagy hangsúlyt a nemzetközi diákok és oktatók megszólítására, illetve az idegen nyelvű kurzusok megszervezésére. A svájci kormányzat azonban más utat követett. A 60-as évektől az ország célkitűzésévé vált, hogy felsőoktatását a világ élvonalába juttatja. Ennek köszönhetően jelentősen növelték az egyetemeknek szánt pénzügyi forrásokat. Ezt jól illusztrálja, hogy míg a svájci intézmény költségvetéséhez az állam évente nagyjából 500 millió euróval járul hozzá, addig portugál intézmény esetében mindössze 50 millióval. Az állam szerepe azonban nem csak a pénzügyi források miatt fontos. Például a szerző szerint vásárlóerő-paritáson mérve nincs is jelentős eltérés a két egyetem oktatóinak bérében. A svájci állam előírta az idegen nyelvű kurzusok meghirdetését is, és az állami támogatás mértékét az idegen nyelvű publikációk és kutatások számától tette függővé. Így a svájci egyetemek pénzügyileg is érdekeltek lettek a nemzetközi nyitásban. Erre jó példa, hogy 10 év alatt az egyetem kutatásainak egyharmada vált többszerzős nemzetközi együttműködésé. Az állam, a külügyminisztérium segítségével azt is támogatta, hogy a svájci egyetemek együttműködési megállapodásokat alakítsanak ki neves, főként angolszász egyetemekkel. Az állami támogatásnak köszönhetően az ETH nemzetközileg is sikeres és elismert egyetemmé vált, ahol az oktatók 53 százaléka, valamint a mesterszakos hallgatók 35 százaléka külföldi. Összehasonlításként az IST-n ugyanezek az arányok 1 és 2 százalék maradtak. A szerző szerint tehát egyértelmű, hogy a kis és közepes méretű országok számára csakis jelentős állami szerepvállalással alakítható ki nemzetközileg is elismert felsőoktatás.