Paige Marta Skiba: Tax Rebates and the Cycle of Payday Borrowing

American Law and Economics Review V16 N2 2014 (550–576)

Paige Marta Skiba, a Vanderbilt University Law School professzora az Egyesült Államok kormányának hiteleseket megsegítő intézkedéseit vizsgálta. Elsősorban a rövid lejáratú, magas kamatokkal rendelkező hitelekre fókuszált, mivel ezek mértékének csökkentésére számos kísérlet volt már a múltban. Ezek a hitelek átlagosan 250 dollár körüli összegek, amelyre jellemzően 65 dollár kamat fizetendő. Ezért a kormányzat 2001-ben egyszeri, 300 dolláros csekket küldött a hiteleseknek, hogy visszafizethessék tartozásukat, így kitörhessenek az adósságspirálból. A kézbesítés során az érintettek egészségbiztosítási számát (Social Security Number) használták fel, amely a legrészletesebb statisztikai azonosító az Egyesült Államokban. Ezért Skiba-nak lehetősége nyílt részletesen végigkövetnie, milyen hatása volt az egyszeri segítségnek a hitelfelvételi szokásokra.

Hiába segített az állam, a hiteleket újra felvették

Az adatok elemzéséből Skiba megállapította, hogy a kedvezményes csekk folyósításának heteiben valóban csökkent a hitelüket megújítók aránya, hat héttel később azonban a hitelek mértéke visszatért majdnem az eredeti szintre. Egyedül a 18-28 éves korosztály volt az, amely jelentősen és tartósan csökkenteni tudta a kintlévőségek mértékét. Ez a korosztály jellemzően alacsony bevételekkel rendelkezik ugyan, azonban javarészt önmagáért felel, valóban egyszeri kisegítésre volt szükségük. Az idősebb korosztályok viszont – akik családot tartanak fent – rendszeresen kerülnek olyan helyzetbe, hogy ismét a rövid lejáratú hitelek felé kell fordulniuk.

Közvetlen támogatás helyett felelősség-megosztás

Skiba tanulmánya egyértelműen kimutatja a kis összegű hitelek esetén is, hogy a tartozás elengedése nem feltétlenül kiút a hitelcsapdából. Az egyszeri segítség nem oldja meg a probléma valódi okát, ráadásul nem teszi érdekelté a bajbajutott felet a felelősebb gazdálkodásban. A hitelfelvétel korlátozása sem jelenthet egyértelmű megoldást, mivel a fogyasztók jellemzően kénytelenek helyettesíteni az olcsó hiteleket más, hasonlóan magas kamatlábakkal operáló, például hitelkártyán át folyósított hitellel. Sőt, az ilyen egyszeri segítségnyújtások még ösztönözhetik is a hitelfelvevőket, hogy újra belevágjanak a kétes kimenetelű tranzakcióba, mivel az állami szerepvállalás egy idő után egyébként is leveszi a terhet a vállukról.

Nem szabad elfelejteni, hogy a hitelfelvevők általában alacsonyabb jövedelemmel rendelkező, sokszor kiszolgáltatott emberek, akik javarészt kényszerhelyzetben folyamodnak kedvezőtlen hitelekhez. Ezért a szerző szerint helyes elképzelés a kormányzat részéről, hogy segíteni próbál az adósságcsapdába szorult állampolgárain, a pontos és helyes cselekvés képlete azonban még egyelőre ismeretlen.

Fontos szempontok a segítségnyújtáshoz

Skiba szerint a sikeres segítségnyújtás semmiképpen sem koncentrálhat egyszeri pénzbeli juttatásra, vagy a hitelek állami kiváltására. Még abban az esetben sem, ha erre anyagilag lenne lehetőség. A probléma ugyanis újra előidézné önmagát. Szerinte érdekeltté kell tenni az állampolgárokat abban, hogy kerüljék az ilyen jellegű pénzügyi tranzakciókat, aminek legkézenfekvőbb eszköze a felelősség arányos szétterítése. Azaz a hitelfelvétel következtében fellépő veszteséget bizonyos mértékben a hitelfelvevőnek kell viselnie. Ezenkívül a pénzügyi felügyeleteknek is kiemelt szerepe lehet a veszélyes hitelformák visszaszorításában úgy, hogy a felügyelet korlátozza az ilyen jellegű hitelkihelyezések mértékét. Nem elég azonban egyetlen hitelfajtára koncentrálni, a hitelpiacon helyettesítő termékként megjelenő hitelformákat egyaránt szabályozni kell.