Francis Fukuyama: Political Order and Political Decay: From the Industrial Revolution to the Globalization of Democracy;

Profile Books, 2014;

Francis Fukuyama a „Politikai rend és politikai hanyatlás” c. kötetében már sokkal megengedőbb, rugalmasabb rendszert állított fel, mint 22 évvel ezelőtti művében. Ebben az új rendszer képes vizsgálni az államok hatékonyságát és versenyképességét, illetve képes különbséget tenni az általa felállított fejlődési modell egyes elemei között. Egyértelműen fejlődési elemekről és nem lépcsőfokokról beszél, hiszen ezek az elemek a fejlődés során nem feltétlenül kötött sorrendben következnek egymás után, hanem úgymond szabadon felcserélhetőek. Ezzel az új gondolati készlettel Fukuyama elsősorban arra keresi a választ, miért voltak sikeresek egyes demokratizálódási folyamatok és miért sikertelenek mások. Hogy ezt megértse, a kötet első fejezetében a nyugati típusú demokráciák kialakulásának első körét, a XIX. századi nyugati nagyhatalmak felemelkedését vizsgálja. Teszi mindezt azért, hogy felvázolja, miként vihetnek véghez hasonló átmenetet a mai kor fejlődő országai.

A nagycsaládtól a modern államig

Fukuyama szerint az államok fejlődésének alapvetően négy stádiuma van:

• A nagycsalád közössége. A nagycsaládi közösség az emberi együttélés legelemibb formája, éppen ezért tartalmaz olyan jellegzetességeket, amelyek – Fukuyama szerint – a mai napig jelen vannak az emberi társadalomban, és még a modern államokban is éreztetik hatásukat. Ez a jelenség – az emberi természet veleszületett sajátossága – az úgynevezett altruizmus, amelynek folyományaként képesek vagyunk saját kárunkra is segíteni embertársainkat. A nagycsaládi közösségekben ez elsősorban a vérrokonok közötti segítségnyújtást jelentette.

• A törzsi közösség. Fukuyama szerint a törzsi közösség annyiban jelent minőségi ugrást a nagycsaládhoz képest, hogy egyrészt tagjai között a vérrokoni kötelék lazább, sok esetben elenyésző; másrészt a genetikai kapcsolaton túl megjelenik egy elvont eszme, amely szorosan összefogja a közösséget. Ez az elvont eszme pedig az elhunyt ősök öröksége, és az eljövendő utódok élete iránt érzett felelősség. Az altruizmus a törzsben reciprok altruizmussá alakul: a jótevő fél hosszabb távon viszonzást vár a haszonélvező féltől. Például a törzsfőnök lojalitást vár azoktól, akiket hatalmával megvédett egy igazságtalansággal szemben.

• A patrimoniális állam. A patrimonialis államban jelennek meg először a kiépült állami intézmények és testületek, amelyek az uralkodó eszközéül szolgálnak a kormányzásban. Az uralkodó viszont lényegében saját tulajdonának tekinti országát, és saját háztartásának az ország minden polgárát és az állam irányítását szolgáló intézményeket és testületeket egyaránt.  A reciprok altruizmus még mindig jellemző szervező ereje az állami berendezkedésnek, mivel a háztartásként értelmezett intézményekben és testületekben az uralkodó saját patronáltjait helyezi el, és cserébe hosszú távon lojalitást vár.

• A modern állam. A modern államban ez a fajta háztartás-szemlélet fokozatosan eltűnik, így az állami intézmények és testületek már autonóm, személytelen szervekké válnak; az államberendezkedés szabályai egyaránt vonatkoznak a politikai vezetőkre és a hétköznapi állampolgárokra. Fukuyama szerint azonban a klientúraépítés a modern állam megszületésének fontos mozzanata is egyben, ezért a reciprok altruizmus sosem tűnik el véglegesen, mint államszervezési erő.

Az államok fejlődésének dimenziói

Fukuyama szerint az államok fejlődése azért szükségszerű, mert folyamatosan reagálniuk kell az őket érő kihívásokra. Tehát az államoknak – ha sikeresek akarnak maradni – egyre jobban kell teljesíteniük, ehhez pedig létre kell hozni azt a struktúrát, amely képes az államot egyre nagyobb teljesítményre sarkallni. A szerző szerint három ilyen komponens megfelelő arányú keveréke hozza létre a sikeres államot: a rule of law (magyar terminológiában jogállamiság); az elszámoltathatóság; és az erős/kompetens állam megléte. Mint azt később látni fogjuk, ezek sokszor egymást kioltó elvek. Fukuyama szerint nincs univerzális szabály arra, milyen arányban kell érvényesülniük egy-egy társadalmon belül, hanem történelmi, geopolitikai és egyéb tényezők sokasága határozza meg, egy-egy országban milyen mértékben érvényesülnek ezek az elvek. Az Egyesült Államokban például sokkal kisebb az állami szerepvállalás szerepe, mint például Svédországban, mégis mindkét államalakulat sikeresnek és hatékonynak mondható. Fukuyama szerint az a fajta egyensúly, amely képes sikeressé tenni egy államot, csakis egy sajátos fejlődés eredményeképpen jöhet létre. Ennek a fajta fejlődésnek Fukuyama hat dimenzióját különbözteti meg, amelyek ha megjelennek egy államban, idővel magukkal hozhatják a többi fejlődési dimenziót. Fukuyama azonban megjegyzi, ez közel sem szükségszerű. A hat fejlődési dimenzió egyik csoportja a már ismert politikai szempontok, de ezen kívül idetartoznak társadalmi és gazdasági jelenségek is:

• Rule of law;

• Elszámoltathatóság;

• Kompetens állam;

• Legitimitás;

• Társadalmi mobilitás;

• Gazdasági növekedés;

Ezeknek a dimenzióknak a folyamatos, együttes vagy elkülönült beépülése egy adott ország államszervezési rendjébe teremti meg a lehetőséget, hogy az adott állam végső soron elérje a modern állam állapotát, hatékony és versenyképes képződménnyé váljon.

A porosz/német fejlődés – vérben született modern bürokrácia

Fukuyama szerint az európai kontinensen az első modern bürokrácia Poroszországban született meg. (A szerző ilyennek tekinti a Csin-dinasztia alatt létrejött kínai közigazgatást is.) A modern bürokrácia ismertetőjegyei szerinte a személytelenség, és hogy a rekrutáció és az előrelépés az egyén képességei alapján történik. Poroszország helyzete különlegesnek tekinthető, mivel egy geopolitikailag nem túl kedvező környezetben sikerült jelentős hatalmi tényezővé válnia, ami Fukuyama szerint a Hohenzollerek több generációs kitartó munkájának eredménye. Poroszország életében a háború mindig is kiemelt szerepet játszott, hiszen történelme során folyamatosan külső fenyegetettségnek volt kitéve. Az ütőképes hadsereg iránti szükség hozta létre a modern porosz bürokráciát, amely képes volt a szűkös előforrásokból, fenyegetettség közepette megszervezni az ország védelméhez szükséges erőket. A háborúk és a háborús fenyegetés tehát egyfajta katalizátorként szolgált, amely továbblökte Poroszországot, majd a német egység után a Német Császárságot a fejlődés útján. A kompetens állam a bürokrácia intézményeiben öltött testet, és a német egyesítés után – erős állami szerepvállalással – a Német Császárság a gazdasági modernizáció újtára lépett. A jogállamiság és az elszámoltathatóság megjelenésére azonban Fukuyama szerint egészen a Német Szövetségi Köztársaság 1949-es kikiáltásig várni kellett.

Az olasz és görög sikertelen kísérletek

Fukuyama az olasz és görög példán keresztül mutatja be, mennyire fontosak az állami hagyományok a sikeres fejlődés érdekében. Szerinte mindkét ország hasonló fejlődési úton kívánt elindulni a XIX. század közepétől, mint Poroszország majd a Német Császárság, azonban egy fontos elem, a legitimitás hiánya miatt ezek a folyamatok elakadtak. Görögország esetében a görög állam hosszú évszázadokig az Ottomán Birodalom része volt, ezért maguk a görög lakosok sem tekintették legitim hatalomnak. Így nem jelent meg az igény az elszámoltathatóságra, a kompetens államra vagy rule of law-ra. Ez az elmaradt modernizáció Fukuyama szerint a mai napig érezteti hatását Görögországban, ezért részben a patrimonialis állam szintjén ragadt. Olaszország esetében pedig azt rója fel a szerző, hogy az erős identitással rendelkező észak-olasz városok képtelenek voltak elterjeszteni a fejlődés szükséges dimenzióit Dél-Itáliában, így a mai Olaszország ugyan úgy patrimonialis elemeket mutat, mint Görögország.

Nagy-Britannia – rule of law és közigazgatási reform

Fukuyama más gondolkozókhoz hasonlóan egyetért abban, hogy a rule of law (a jogállamiság) eszméje egyértelműen Nagy-Britanniából származik. Szerinte ott alakultak ki először azok a common law-n alapuló jogi normák, amelyek lehetővé tették az egyének törvény előtti egyenlőségét, és egyben az (állami szerepvállalás nélküli) gazdasági fejlődés motorjaivá váltak. Emellett az angol parlamentarizmus korai megjelenése és megerősödése az elszámoltathatóság eszméjét csempészte az angol államiság működésébe. Az egyetlen hiányzó elem, hogy az Egyesült Királyság patrimonialisból modern állammá változzon, a kompetens állam, a modern bürokrácia megjelenése volt. Erre az XIX. század közepén kerül sort, amikor is az Egyesült Királyságban nagyszabású közigazgatási reform ment végbe, és a nemesi származáson alapuló rekrutációt felváltotta a kompetencia alapú felvételi és előrejutási rendszer. Ez egyben megteremtette a lehetőséget az erősödő középosztály számára, hogy feljebb emelkedjen, és az ország elitjének részévé váljon.

Egyesült Államok – a klientúraépítés előnyei

Fukuyama szerint az Egyesült Államok hasonló helyzetből indult az államfejlődés útján, mint Nagy-Britannia. A közös angolszász gyökereknek köszönhetően a rule of law eszméje hamar az államszervezés központi elemivé vált. Ugyanúgy hiányzott viszont a modern bürokrácia és az erős államiság eszméje. Az amerikai közigazgatás kiépülésének kezdeti szakaszában a klientúraépítés erős szerepet játszott a közigazgatás megszervezésében. Fukuyama – elsőre meglepő módon – ezt a jelenséget hasznos elemként nevezi meg, amely segítette a politikai részvétel széleskörű elterjedését, így növelve a politikai elit elszámoltathatóságát. A klientúraépítés során a pártok próbáltak minél szélesebb körben előnyhöz juttatni a hozzájuk lojális választókat és a reciprok altruizmus elve mentén ezért további lojalitást vártak el tőlük. Ez folyamatosan szélesítette a politikai részvételben érdekeltek körét. Ezért Fukuyama szerint a klientúraépítés a korai demokráciák jellemzője, ami összességében pozitív folyamatok elindulásához vezethet. Így az Egyesült Államokban viszonylag későn, csak a XIX. század harmadik harmadában következett be az a közigazgatási reform, amely a kompetencia alapú bürokráciát, így az erős és kompetens állam eszményét az államszervezés részévé tette.

A nacionalizmus szerepe

Fukuyama emellett megjegyzi, minden egyes XIX. századi államfejlődési modell mögött meghúzódik – mint mozgatórugó – a nacionalizmus eszméje. Szerinte a nemzeti kultúra megjelenése, a nemzeti nyelv használatának előtérbe kerülése hozzájárult ahhoz, hogy a politikai és gazdasági részvétel a szélesebb tömegek számára elérhetővé váltjon, megteremtve ezzel a lehetőséget a modernizáció számára. Másrészt a nemzetek közötti vetélkedés olyan versenyhelyzetet teremtett az államok számára, amely a minél gyorsabb fejlődésre ösztönözte őket. A szerző kiemeli, a nacionalista mozgalmak tevékenysége a mai szemmel nem mondható minden esetben humánusnak, gyakran a rivális etnikumok erőszakos visszaszorításával járt. Szerinte ebben nem különbözik a német, az angol, vagy az amerikai példa, hiszen mindhárom esetben jelentkeztek etnikai alapú ellentétek a modern állam megszületésekor.

Veszélyek

A szerző szerint azonban egyik, sikeres fejlődési modellt követő ország polgárai sem lehetnek feltétlenül nyugodtak országuk versenyképességének és sikerének kérdésében. Fukuyama kiemeli, nem szabad, hogy egy ország elveszítse képességét a változó körülményekhez való alkalmazkodáshoz. Szerinte könnyen előfordulhat visszarendeződés, amely miatt egy-egy állam elveszítheti versenyelőnyét a többi állammal szemben.