Matthew Hoddie: Managing Conflict after Civil War – The Power-Sharing and Power-Dividing Approaches,

Finnish Institute of International Affairs, 2014.

Matthew Hoddie, a Towson University professzora és a Finn Külügyi Intézet vendégkutatója úgy vélekedik, hogy alapvetően két megközelítés mentén lehet a polgárháborút követő időszakban rendezni a szembenálló felek politikai és közhatalmi viszonyait. Amennyiben a polgárháború egy békeszerződéssel ér véget, illetve az ország szuverenitása és területi integritása fennmarad, úgy a szembenálló felek mindenképp részt fognak maguknak kérni a hatalomból. A béke tartós fennmaradásának érdekében ezt valamilyen formában mindegyik, a polgárháborúban részt vett fél számára biztosítani kell. Hoddie szerint erre két megoldás kínálkozik. Egyfelől a hatalom megosztását (power-sharing), másfelől a hatalom elválasztását (power-dividing) preferáló megközelítés. A hatalom megosztásának lényege az, hogy a korábban a hatalmat birtokló csoport a béke kialakítása és fenntartása érdekében megosztja ezen politikai pozíciókat és a közhatalmat a szembenálló csoportokkal, kvázi garantált helyet tart fent számukra. Ezzel szemben a hatalom elválasztásában sokkal inkább arra fókuszálnak, hogy a másik fél is versengeni tudjon az egyes hatalmi ágakban való részvételért. Vagyis az adott politikai vagy közhatalmi pozícióért egyenlő feltételek mellett tudják magukat megméretni.

A hatalom megosztása a béke alapfeltétele

Egy polgárháború tehát akkor zárható le békésen, ha a korábban a hatalmat birtokló csoportok megosztják pozíciójukat és az általuk birtokolt hatalmat a megelőzőleg a polgárháborúban velük szemben állókkal. Három alapvető, egymással összefüggő és jól szembetűnő gyakorlati példa és megvalósítási terület kínálkozik. Egyfelől a politikai intézményekben rejlő hatalom megosztása, vagyis lehetőség nyílik egy nagykoalíció létrehozására a törvényhozásban, esetleg arányos vagy kevert választási rendszerek esetén, a pártlistán előkelőhely biztosítására az ellenfél számára, illetve a kormányban bizonyos pozíciók felkínálására és biztosítására. Ez utóbbira jó példa az 1995-ös daytoni egyezmény, amely meghatározta Bosznia-Hercegovina állami berendezkedését. Az egyezménynek megfelelően a bosnyák, a szerb és a horvát közösség választ meg nemzetiségenként egy elnököt. A három elnök pedig nyolchavonta váltja egymást. Ugyanígy a politikai hatalom megosztásának eklatáns példájaként tartják számon az 1998-as, északír konfliktust lezáró nagypénteki megállapodást (Good Friday Agreement) is. Megoldást jelenthet a területi autonómia létrehozása is. A nicaraguai polgárháborút 1990-ben lezáró békeszerződés alappillére volt a sandinista hatalom ellen lázadó Kontrák számára 23 autonóm zóna kialakítása. Ugyanígy az ellenfél haderejének magas rangú tisztjeit a másik hadseregbe ugyanolyan magas rangban meghagyva viszik át. Például Dél-Afrikában a köztársaság kikiáltását megelőzően a hadsereg – az apartheidnek megfelelően – kizárólag fehér katonákból állhatott. Ez a helyzet a polgárháború lezárultával alapvetően megváltozott: a hadsereg etnikailag vegyes összetételű lett. A negyedik terület a gazdasági hatalom megosztása, ekkor a legfőbb cél a két fél közötti jövedelmi és vagyoni különbségek csökkentése ezzel redukálva a konfliktus kiújulásának veszélyét. A hatalom megosztásának különböző típusai egymást erősítő módon kapcsolódnak össze. Míg a politikai hatalom megosztásával biztosított a politikai reprezentáció, addig a gazdasági hatalomból való részesülés elősegíti, hogy hatékonyabban tudjanak a szembenálló csoportok ezekért a politikai és közhatalmi pozíciókért versengeni. A politikai hatalom megosztása pedig biztosítja, hogy magát a békeszerződést és az abban foglaltakat mindkét fél maradéktalanul betartsa. Ezek pedig mind a tartós békeállapot fenntartását biztosítják.

Nem minden arany, ami fénylik

A hatalom megosztása azonban nem feltétlenül jelent teljesen biztos megoldást. Bizonyos esetekben a hatalom megosztásának exkluzivitása újabb feszültségeket okozhat. Ilyen történt például Bosznia-Hercegovinában, ahol két jelöltet is kizártak a törvényhozási választásokból, mivel a daytoni egyezmény alapján kizárólag bosnyák, szerb vagy horvát származású állampolgárok voltak jelölhetőek (a két jelölt roma illetve zsidó származású volt). Mindemellett a hatalom megosztása nem vezet közvetlenül egy közös identitás kialakulásához sem. Így a csoportok továbbra is csupán egymás mellett, ideig-óráig békésen élő entitások és semmilyen közös identitás nem kapcsolja őket az országhoz. A hatalom megosztásának mértéke, vagyis bizonyos csoportok részesedésének aránya továbbra is a kialakított rendszer legkényesebb kérdése. A kialakított kényes egyensúly pedig könnyen felborítható bármelyik fél részéről. A hatalom megosztása a demokratikus deficit kérdését is felvetheti. Hiszen ha nagy számban adnak oda biztos hatalmi pozíciókat az egyes csoportok tagjainak, úgy magának a demokratikus választásoknak az elve sérül. Nem beszélve arról, hogy autoriter hangot megütő politikai erőket is köteles lehet az amúgy demokratikus többi csoport becsatornázni a hatalomba.

A hatalom megosztása helyett a hatalom elválasztása

A hatalom szétválasztásának lényege, hogy nem közvetlenül és biztosan jutnak hozzá a közhatalomhoz a polgárháborúban résztvevő felek, hanem egyenlő lehetőséget biztosítanak számukra a választásokon való megmérettetésre. Vagyis a politikai rendszer inkluzív, azonban a hatalmi ágak elválasztása és a köztük fennálló fékek és ellensúlyok rendszere biztosítja a békés állapotok fennmaradását. Nem mellékesen ez a rendszer rákényszeríti arra is a feleket, hogy új koalíciókat és szövetségeket alkossanak. Vagyis, ellentétben a hatalom megosztásával, nem konzerválódnak a régi törésvonalak, hanem a választások logikája mentén kell együttműködniük vagy ellenzékbe állniuk. A hatalom elválasztásának logikáját alkalmazva pedig a demokratikus legitimáció is erősíthető. A hatalom elválasztásának értékelése elé viszont az az akadály gördül, hogy, ellentétben a hatalom megosztásával, semmilyen gyakorlati példával nem rendelkezünk. Vagyis ezek a megállapítások csupán elméleti szempontból vizsgálhatóak és értékelhetőek.