Parliamentary Affairs – Book review: Sarah Childs, Paul Webb: Sex, Gender and the Conservative Party. Parliamentary Affairs, 2014 (67)

Childs és Webb elismert tekintélynek számítanak saját szakterületükön. Sarah Childs a nők politikai szerepvállalását kutatja Nagy-Britanniában, míg Paul Webb szakterülete a pártok jelöltállítási szokásainak a vizsgálata. Könyvükben arra vállalkoztak, hogy kiértékeljék a 2005 és 2010 között a brit Konzervatív Párton belül lezajlott folyamatokat, amelyek következtében a vizsgált időszakban 17-ről 49-re nőtt a konzervatív női képviselők száma a brit parlamentben.

A modernizáció szükségessége és nehézsége

A könyv szerzői kiemelik, a Konzervatív Pártnak lépnie kellett a nemi egyenlőség terén, hiszen 2005-ben 17 női képviselőt juttattak a parlamentbe a Munkáspárt 98 női képviselőjével szemben. A nagyarányú különbség befolyásolta a párt társadalmi megítélését is. A konzervatívokról kialakult kép miatt egyre kevesebb női szavazó gondolta úgy, hogy választások alkalmával a pártot támogatja. Ezért hirdette meg David Cameron programját, amely a nők „gyalázatos alulreprezentáltsága” ellen akart fellépni hosszú távon. A Konzervatív Párt azonban számos ideológiai csoportot foglal magába, amelyek közül nem mind támogatta egyöntetűen az új irányvonalat. Cameronnak tehát olyan megoldásokkal kellett előállnia, amelyek egyszerre szélesítik a nők nagyobb politikai szerepvállalását és nyerik el a párt többségének támogatását is. A programjához egyfajta konzervatív színezetet kellett találjon azért, hogy az könnyen megkülönböztethető legyen a progresszívnak gondolt klasszikus feminizmustól.

Szélesebb parlamenti képviselet vagy nőközpontú politika

A szerzők felvetik, vajon a több női parlamenti képviselő magával hozza-e az elsősorban nőket érintő politikai témák hatásosabb parlamenti képviseletét is. A könyv szerint nem elég a női képviselők számának növelése a hathatós női képviselethez, viszont a konzervatív női politikusok megjelenése szélesíti a politikai palettát. Ennek következtében számos női egyenjogúsági kérdés kerül új megvilágításba a konzervatív női politikusok által, ami hatással van a progresszív feminizmusra és a maradibb konzervatív képviselőkre egyaránt.

A női politikusok előtérbe kerülése azonban nem csak a parlamenti politizálásra volt hatással. A brit Konzervatív Pártnak korábban is volt női szervezete (Conservative Women’s Organization), de jelentek meg új, a női politizálással foglalkozó konzervatív csoportosulások is. A tanulmány szerint ennek elsődleges oka, hogy maguk a konzervatív beállítottságú nők sem jellemezhetők egységesként, hanem alapvetően három elkülöníthető csoportra oszthatók:

• „hagyományos tory hölgyek”;

• karrierista konzervatívok;

• London környéki civilek.

A tanulmány szerint a „tory hölgyeket” elsősorban politikai rendezvényeken való részvétel és esetleges szereplés mozgatta meg vagy vonzotta a közéleti szerepvállalás felé. A karrierista konzervatív nők kifejezetten politikusi babérokra törtek, míg a London környéki aktivisták elsősorban egyenjogúsági ügyek mellett álltak ki, és női konzervatív érdekvédő szervezetek reformját tűzték ki célul. Az eltérő preferenciák hamar napvilágot láttak, miután Cameron meghirdette a női politikusok szerepének erősítését célzó programját. A viták elsősorban a párt női szervezete, a Conservative Women’s Organization reformja körül csúcsosodtak ki. Magának a Konzervatív Pártnak is el kellett döntenie, hogy a nők parlamenti vagy parlamenten kívüli szerepvállalását akarja elsősorban erősíteni.

Lassú, párhuzamos reformok

A könyv két szerzője kiemeli, David Cameron ügyesen egyensúlyozott a Konzervatív Párton belüli érdekcsoportok között, ezért tudta sikeresen helyzetbe hozni a női politikusokat a parlamenten belül és javítani a párt megítélését a parlamenten kívül. Mindezt úgy érte el, hogy fokozatosan tett kis gesztusokat a párton belüli csoportoknak, egészen addig, amíg azok érdekeltek lettek a reformok további folytatásában.

A Konzervatív Párton belül egyedül a „thatcheriánusnak” nevezett csoport ellenezte a női szerepvállalás erősítésének bármely formáját. A javarészt fiatalokból álló „liberális konzervatív” politikusok tekinthetők a legprogresszívabb csoportnak, így elsősorban a női szerepvállalás parlamenti formáját erősítették volna, és nem riadtak volna vissza a progresszívnak mondható kvótarendszer bevezetésétől sem. A legnagyobb csoport – amelyet a szerzők „klasszikus toryként” jellemeznek – viszont a parlamenten kívüli párthoz köthető vagy a civil politizálást részesítette volna előnyben. Cameron azzal ért el sikereket, hogy egyszerre kedvezett a liberális demokratáknak és a klasszikus toryknak, így az elért eredmények mentén kialakult egyfajta érdekkoalíció a két csoport között. Ezzel a sikerrel hatástalanította a thatcheriánusok ellenállását. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy Cameron a támogatott női politikusok számának lassú, de folyamatos növelése mellett 2005 és 2010 között olyan kérdéseket is politikai témává emelt, amelyek a parlamenten kívül is meg tudták szólítani a nők szélesebb tömegét. Ilyen kérdések voltak például a nők munkaerő-piaci helyzetének javítását célzó intézkedések vagy a bioetikai területek (béranyaság, abortusz) átgondolt szabályozása.

A reformok politikai hatása

Összességében elmondható, a Cameron által meghozott intézkedések előnyösen érintették a brit Konzervatív Pártot. Egyrészt javult a párt társadalmi megítélése, mert sikerült kilépnie azokból a sztereotípiákból, amelyek „vaskalapos férfiak klubjának” próbálták beállítani. Így nőtt a pártra szavazók potenciális köre, hiszen egyrészt sikerrel bővítette törzsszavazóinak bázisát, másrészt a bizonytalan szavazók is nagyobb eséllyel tették a voksukat a konzervatív jelöltek mellé.