Günter Frankenberg: Human rights and the belief in a just world

International Journal of Constitutional Law (2014) 12 (1)

Günter Frankenberg a Frankfurti Egyetem alkotmányjogi professzora abból a feltevésből indul ki, hogy az emberi jogok a mai modern világ meghatározó „ikonjai”. Egyfajta mitológiaként működnek, részei sok ország és társadalompolitikai és szociális önképének, sőt, referenciapontként szolgálnak, amely alapján a különböző országokat és társadalmakat megítéljük. A szerző szerint szinte rituális, ahogyan Oroszország, Kína vagy más fejlődő, illetve harmadik világbeli országok vezetőinek rendszeresen be kell számolniuk országuk emberi jogi helyzetéről nagyobb gazdasági szerződések megkötése előtt. Ennek megfelelően a nemzetközi politikai és gazdadasági nyelvezetet ma az emberi jogok kérdése uralja. Frankenberg úgy látja katonai parancsnokok is megtanulták, hogy a katonai akciók igazolására elég azokat emberi jogi köntösbe burkolni. Sőt, ma már a sportrendezvényeknek is megkerülhetetlen eleme lett, elég csak a szocsi téli olimpia körül kialakult botrányra gondolni.

Az emberi jogok az elmúlt évtizedekben tehát gyors karriert futottak be, ennek ellenére sikerességüket számos tudós kétségbe vonja. A szerző szerint ugyanis nincs semmilyen konkrét bizonyíték arra, hogy az emberi jogok terjedése jobb világot teremtett volna. Sőt, az utóbbi években folyamatosan nőtt az emberi jogi normasértések száma. Az emberi jogi szerződéseket sok ország nem vagy csak fenntartásokkal ratifikálja. Példa erre a női egyenjogúság kérdése a muszlim országokban.

A szerző, bár nem vonja kétségbe, hogy az emberi jogok elterjedésének vannak pozitívumai is, úgy látja, hogy elsősorban egy alapvető emberi ösztönt az önigazolás ösztönét elégíti ki.  Pszichológia kísérletek által bizonyított tény, hogy az egyik legalapvetőbb emberi tulajdonság az igazságosabb világban való hit, amely olyan erős, hogy általában még azok is, akiket súlyos jogsértés ér, sem veszítik el hitüket benne. Mivel azonban a világ sokszor egyáltalán nem igazságos, ezért alapvető emberi igény, hogy ezeket az igazságtalanságokat valamilyen magasztos eszmével igazoljuk. Ezt az igazoló szerepet sokáig a vallásos erkölcsösség töltötte be, amit a 16. századtól kezdődően felváltott a természetjog, a huszadik század második felétől pedig – a szerző szerint – az emberi jogok látják el ezt a funkciót. Mivel az emberi jogok a világnak idealisztikus leírását hordozzák magukban, mára egyfajta mítosszá váltak, amelyben az ősi istenek és hősök helyére egy szekulárisabb ideológia került. Az emberi jogi mozgalmak tehát – a szerző szerint – számos a mitológiákra jellemző tulajdonsággal rendelkeznek.

Narratív történet

A nyugati civilizáció gyökereiben egyértelmű igényként jelenik meg, hogy az emberi történelmet tágabb kontextusban kell értelmezni. Jó példa erre a keresztény üdvtörténet, amely a kezdeti bűnbeesés problémáját az emberi történelem végén várható megváltással kívánja feloldani. Emögött az a feltevés húzódik meg, hogy a történelemnek létezik egy iránya, amely felé halad, és ez a haladás magyarázza a körülöttünk történő eseményeket. Az esetleges vagy véletlenszerű események a cél elérése szempontjából nyernek értelmet: beleilleszthetőek egyfajta narratívába, amelynek célja minden esetben valamiféle nagyobb jó elérése. A kereszténység háttérbeszorulásával nem szűnt meg az igény az efféle narratívákra, azonban az ilyesfajta üdvtörténetek egyre szekulárisabb formában jelentek meg.

A narratívák szerepe, hogy történelmi vagy logikai kapcsolatot teremtsenek egyedi, véletlenszerű vagy fikcionális események között, létrehozva egy látszólag hiteles, de valójában megkérdőjelezhető történetet. A narratívák tehát mindig feltételezéseken alapulnak, sokszor tartalmaznak logikai bukfenceket is, amelyeket igyekeznek eltakarni. A szerző szerint – bár a jogtudósok igyekeznek ezt cáfolni – a narratívák mindig is a hatással voltak a jogalkotási normákra, elég csak a precedensjogra, vagy a legtöbb alkotmány keletkezéséről kreált mitológiákra gondolni.

Jó példa az ilyen fajta narratívára az emberi jogok egyes generációi is, amelyek látszólag egy fejlődésen alapuló logikus történelmi folyamat eredményei, a valóságban azonban a történetüknek vannak sötét foltjai is. Az emberi jogok kialakulását például sokan összekötik az amerikai függetlenségi nyilatkozattal, illetve a francia forradalommal. Sokszor feledésbe merül azonban, hogy a függetlenségi nyilatkozat elsősorban csak a fehér telepesek jogairól szól, míg a francia forradalom a jakobinus diktatúrába torkollott.

Ideológiává vált

Frankenberg szerint a narratívák idővel hajlamosak arra, hogy ideológiává mutálódjanak, eltakarva a mögöttük található hamis állításokat és feltételezéseket.  Az ideológiák – a szerző szerint – igaz vagy hamis gondolatok, amelyeket egy rendszer igazolására hoznak létre, és amik rákényszerítenek a valóság egy bizonyos értelmezésére. Az ideológiák tehát egyfajta előre csomagolt interpretációs készletek. A szerző szerint az emberi jogok két szempontból is ideológiának tekinthetők. Egyrészt utópisztikus elvárásokat fogalmaznak meg a társadalom működéséről, hasonlóságokat mutatva bizonyos politikai ideológiákkal, például a kommunizmussal. Másrészt pedig a politika maga is felhasználta a mozgalmat, hiszen a nyugati antikommunista mozgalmaktól a kolonizációellenes mozgalmakig számos csoportosulás a zászlajára tűzte. Ma pedig az emberi jogok a segélyezési politika meghatározó részei, és a humanitárius intervenciók igazolásának alapjai. Így a szerző szerint a liberalizmus, a demokrácia és az emberi jogok szentháromsága ma a nyugati világrend alapja.

Elvont, sokszor transzcendens fogalmakra való hivatkozás

Mivel a valóságnak egy fiktív értelmezését adják, az emberi jogi narratíva a mítoszokhoz vagy ideológiákhoz hasonlóan előszeretettel hivatkozik természetfeletti, sokszor már-már vallásos fogalmakra saját felsőbbrendűségének igazolására. A szerző szerint jó példa erre az elidegeníthetetlen jogok fogalma, amely elsőként talán az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatában jelenik meg, de amelynek konkrét tartalma és legitimációja kérdéses. Ezt tovább erősíti az a tény, hogy arról sincs egyetértés, hogy pontosan milyen jogok számítanak alapvető emberi jogoknak, a méltósághoz való jogtól a félelem nélküli élethez való jogig számos elképzelés van a palettán, ennek köszönhetően pedig az emberi jogoknak nincs is mindenki által elfogadott definíciója.

Az emberi jogoknak a vallásokhoz hasonlóan van egyfajta megváltásra törekvő programja is, amelynek lényege, hogy a társadalom racionálisan megszervezhető és az emberi jogok maradéktalan betartásával az emberi konfliktusok idővel teljesen megszüntethetők, létrehozva egy békés, tökéletes világot.

Az emberi jogi mozgalom konkrét hiányosságai

A szerző a tanulmány végén további három hiányosságot ró fel az emberi jogi mozgalom számára.

• Szelektálással jár;

Az emberi jogok körének meghatározása eleve szelektálással jár. Eldöntjük, hogy bizonyos jogokat miért nem tartunk emberi jognak. Másrészt a bíróságok is szelektálnak az ügyek között, hiszen nincsen kapacitásuk minden egyes esettel egyenlő mértékben foglakozni.

• Elveszi az esetek egyediségét;

Az emberi jogi mechanizmus csak úgy tudja kezelni a konfliktusokat, hogy azokat jogi keretbe foglalja. Ezen folyamat alatt azonban sokszor elveszik az adott eset politikai és szociális háttere, egyedisége.

• Depolitizálja az eseteket;

Az emberi jogok alkalmazói sokszor elfelejtik, hogy a jogok alkalmazása és létrehozása nem feltétlenül semleges folyamat. Sokszor komoly politikai döntések és csatározások állnak amögött, hogy pontosan milyen jogok is számítanak emberi jognak. A szerző példaként a kínzás tilalmát emeli ki, amelyet sokáig nem sikerült megfogalmazni az Egyesült Államok ellenállása miatt. Az ország azonban ma is kibújik a jogalkalmazása alól, így jó példa arra, hogy hiába törekszik az emberi jogok egyetemességére, ha az országok egész egyszerűen nem tartják be vagy kijátsszák ezen jogokat.

Konklúzió

Az a vágy, hogy morális és jogi előírásokkal jobb világot építhetünk, szerves része az emberi gondolkodásnak. A normatív irányelvek mögött meghúzódó tartalmak valóban sokszor segítették pozitív irányba mozdítani a hétköznapjainkat vagy a tágabb értelemben vett történelmet. Ezeknek az elveknek az abszolutizálása viszont rejthet magában veszélyeket, mert a minket körülvevő világ sokszínűsége nem feltétlenül szorítható be absztrakt kategóriák közé. Ezért szükség van az elveinkről való folyamatos kritikus gondolkodásra is.