John Micklethwait - Adrian Wooldridge: The Fourth Revolution: The Global Race to Reinvent the State

Penguin Group, 2014

Az Economist két szerkesztője a „The Fourth Revolution” című könyvükben a nyugati államszervezési modell jövőbeni bukását vázolják fel abban az esetben, ha a vizsgált országok nem változtatnak az állami működés bevett rendjén. Fő hipotézisük az, hogy a Nyugat 4-500 éve azért tud vezető szerepet betölteni, mert mindig képes volt az éppen uralkodó államszervezési modelljének a forradalmi megújítására.

Államszervezési forradalmak nyugaton

A 17. századtól kezdve három és fél ilyen forradalmat azonosít a két szerző, melyeket az egyszerűség kedvéért egy-egy jelentős politikai gondolkodó munkásságához kötnek.

• Az első forradalom a szuverén nemzetállamok kialakulása a 17. században (Hobbes);

• A második forradalom a korai liberális állam kialakulása a 19. század második felében (Stuart Mill);

• A harmadik forradalom a második világháború után kialakuló jóléti állam modellje (Webb-házaspár);

A szerzők szerint mindhárom forradalom javította az állami működés hatékonyságát, így magasabb színvonalon tudta biztosítani az alapvető rendet és szolgáltatásokat. E három forradalom mellett a 80-as évek elején Nagy-Britanniában, valamint az Egyesült Államokban a Thatcher illetve Reagan kormányzatok alatt szintén elindult egy forradalmi folyamat, amely azonban félbemaradt, így ezek a kísérletek csak fél forradalomnak tekinthetők, mivel képtelenek voltak a jóléti állam modelljének valódi megreformálására.

Sikeres nemzetközi példák

A szerzők a „félbemaradt forradalom” által célba vett hatékonyabb állam létjogosultságát számos nemzetközi példával támasztják alá esettanulmányaikban:

• Szingapúr: A könyv szerzői szerint Szingapúr az az ország, amely először kérdőjelezte meg sikeresen a nyugati modellt. Az ország korábbi vezetője, Lee Kwan Yew ötvözte a gazdasági liberalizmust egyfajta autoriter társadalompolitikával, létrehozva Mill és Hobbes államszemléletének jól működő elegyét. Így Szingapúr az elmúlt évtizedekben a világ egyik legsikeresebb államává vált, amely ugyan nem tekinthető klasszikus értelemben vett nyugati demokráciának, az országban mégis magasabb az életszínvonal, jobbak az iskolák és az egészségügy, mint az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában. Ráadásul ez a jólét az adófizetőknek fele annyi költségébe kerül, mint az említett nyugati országokban.

• Kína: Az Economist újságírói szerint Szingapúr talán legsikeresebb és legismertebb követője Kína. Az ország röpke harminc év alatt a világ egyik legelmaradottabb országából a világ második legnagyobb gazdaságává vált, amely ráadásul a világ egyik legnagyobb hitelezője is. Bár az ország retorikájában továbbra is a marxista-kommunista ideológiát követi, valójában egyfajta irányított kapitalizmust építenek ki, amely főként méreteit tekintve különbözik a szingapúri rendszertől. Természetesen a szerzők is kiemelik, hogy a kínai rendszer messze nem tökéletes, hiszen az országban óriási a korrupció, a környezetszennyezés elképesztő méreteket öltött, valamint a szociális rendszer is egyre fenntarthatatlanabb.  Szerintük Kína problémái arra a tényre világítanak rá, hogy a szingapúri modell is hiányosságokkal küzd, és éppen ezért jelenlegi formájában nem követendő illetve követhető a Nyugat számára.

• India: Álláspontjuk szerint Kína kiemelkedő sikere Indiával összevetve a legszembetűnőbb. India a függetlenségének elnyerése óta – bár a maga sajátos módján –, de a demokrácia útját járja, és ennek köszönhetően kiépített egy óriási, de egyáltalán nem hatékony államot. Így bár Kína nem demokratikus, mégis sokkal sikeresebbé vált, mint a demokratikus India. A szerzők szerint elég megvizsgálni a két ország felsőoktatási rendszerét, melyekről sokat elárul, hogy míg India egyetemei nem képesek bekerülni a világ elitegyetemei közé, addig Kína legjobb egyetemei sorra lépnek feljebb az egyetemi ranglistákon.

• Skandináv országok: Az idén megjelent slágerkönyv szerzői szerint azonban van közelebbi és járható út, mégpedig a Skandináv országok példája. Sokakat meglephet, hogy a jóléti államok mintapéldányainak tartott skandináv országokat hozzák fel példaként a szerzők, azonban álláspontjuk szerint a kilencvenes évektől ezek az országok lassan eltértek a klasszikus jóléti modelltől. Úgy érvelnek, hogy Svédország volt az első, ahol a kilencvenes évek elején a súlyos gazdasági recesszió hatására drasztikusan csökkentették az állami kiadásokat, így míg az évtized elején a svéd GDP 67 százalékát tették ki a szociális kiadások, addig ma ez az arány már csak 49 százalék. Dánia is követte Svédország példáját, ahol 67 évre emelték a nyugdíjkorhatárt, valamint átalakították az oktatási rendszert, nagyobb szerepet szánva a magánszektornak. A szociális kiadások kurtítása mellett azonban ezen országok szociális rendszere továbbra is az OECD legjobbjai közé tartozik. Így véleményük szerint az állami kiadások csökkentése vagy az állam kivonulása bizonyos ellátórendszerekből nem jelenti azt, hogy automatikusan leépül egy ország közszolgáltatási rendszere.

Megoldási javaslatok

Megoldási javaslatként a szerzők az állami kiadások folyamatos csökkentését vetik fel. Az általuk felsorolt sikeres államokban a költségvetési újraelosztás aránya a GDP 50 %-a alatt van. Ahhoz, hogy a jövőben egy állam versenyképes lehessen, meg kell tudnia közelítenie ezt az értéket. Szerintük ez elsősorban a felesleges állami támogatások kivezetésével, a munkanélküli és rokkantsági segélyek jogosultsági körének szigorításával érhetőek el. Ezzel egyfajta libertariánus kiutat javasolnak a napjainkban a nyugati országokat sújtó államműködési válságból.

Az Economist két szerkesztőjének könyve több szempontból is tabudöntögető. Nyugati szerzők egyre gyakrabban vetik fel, hogy nem nyugati típusú, kevésbé demokratikus országok versenyképesebbek lehetnek például Nagy-Britanniánál. Másfelől az írás azzal a dogmával is leszámolni látszik, miszerint a gazdasági sikerek szükségképpen magukkal hozzák egy-egy ország demokratizálódását is. Harmadrészt, a könyv rámutat: az irányított kapitalizmussal rendelkező országokban az állam fenntartási költségei lényegesen alacsonyabbak, mint számos nyugati országban.