Yunhua Liu: A Comparison of Chinas State-Owned Enterprises and Their Counterparts in the United States: Performance and Regulatory Policy; Public Administration Review, Vol. 69, Supplement to Volume 69: Comparative Chinese/American Public Administration pp. 2011 S46-S52

Yunhua Liu a China Research Center for Public Policy, China National Council for Development főmunkatársa, akinek kutatási területébe tartozik a kínai gazdaság, a városi gazdaság és kereskedelem Kelet-Ázsiában, tanulmányában azt vizsgálja, hogy Kína gazdasági stabilitásában milyen szerepet játszanak a nyereségesen működő és emellett társadalmi felelősséget vállaló állami tulajdonban lévő vállalatok.

Az állami tulajdonban álló vállalatok Kínában

A harminc éve tartó folyamatos gazdasági fejlődésnek köszönhetően Kína 2011-ben már a világ harmadik legnagyobb gazdaságának számított. Szembenézve 2008-as pénzügyi recesszióval, a világ figyelme a kínai gazdaságra irányult, amely végig számos területen ellenállt a válság kedvezőtlen hatásainak. Ebben a sikerben – sok más tényező közül – az állami tulajdonban álló vállalatok (state-owned enterprises; SOEs) szerepe volt a döntő és egyben a legvitatottabb. Ez a vita abban mutatkozik meg, hogy egyrészről az állami vállalatok hatékonytalansága jelentős probléma, ugyanakkor ez a későbbiekben kulcsfontosságúan járult hozzá a reformokhoz. Továbbá az állami vállatoknak a legnagyobb a szerepe az ország stratégiai ágazatainak fenntartásában és működtetésében. Az elmúlt években tovább növekedett húzó, vezető pozíciójuk Kína gazdasági fejlődésében. Jelenleg közel 25 000 vállalat van állami tulajdonban, amelyekbe azokat is érteni kell, amelyek önkormányzatok tulajdonában állnak. Ezek a cégek az ország bruttó hozzáadott-érték kibocsátásának több mint 15 %-ákat adják, és több mint 18 millió embert foglalkoztatnak. 147 nagyvállalt közvetlenül a kormány alárendeltsége alatt működik, amelyek össztermelése az állami tulajdonban álló vállalatok 80 %-a.

Reformok

A kínai gazdaság és fejlődés nem teljes mértékben követte az elmúlt három évtizedben uralkodó szabadpiac-központú közgazdasági doktrínákat, ugyanakkor számos elemet átvett belőlük. A reformok hátterében az állt, hogy felismerték, hogy a 174 000 állami tulajdonú vállalat több mint fele veszteségesen működött. Az 1980-as évek végétől folyamatosan megfigyelhető a privatizáció és állam kivonulása a gazdaságból, megtartva azonban a dominanciát egyes kulcságazatokban, mint például stabil energiaellátás (gáz- és olajkitermelés 98 %), acél- és vegyipar, pénzügyi szektorok, közlekedési rendszer (vasút 100 %), gyorsan növekvő kommunikációs szolgáltatások (95 %), high-tech iparágak, autógyártás. Még 2000 előtt is 64 737 vállalat állt állami tulajdonban, mára ez 25 000 alá csökkent, ugyanis a nem túl hatékony, veszteséges – különösen önkormányzati tulajdonú – kis- és középvállalkozásokat megszüntették vagy eladták magánbefektetőknek. Az 1980-as években az állami tulajdonban álló vállalatok foglalkoztatták a városi munkaerő közel 80 %-át, mára ez 22,7 %-ra csökkent. Emellett azonban a hatékonyság javult, az eszközarányos megtérülés 0,7 %-ról 6,3 %-ra emelkedett, a GDP-hez való hozzájárulás pedig 13,1 %-ről 15,5 %-ra növekedett. A veszteséges cégek aránya 51%-ról 34 %-ra csökkent, amely még szintén magasnak tűnet, de egyes közszolgáltatásokat más országok sem tudnak nyereségesen ellátni, hiába működtetik üzletszerűen az intézményeket. A reformok megváltoztatták a gazdasági környezetet, a banki adósságokat részvényekké alakították át (értékpapírosítás), jelentős létszámleépítés történt, és eladásra került a legtöbb alacsony jövedelmezőségű önkormányzati tulajdonban álló kis- és középvállalkozás. A vállalatirányítás esetében 2003-tól működik a State-Owned Assets Supervision and Administration Commission, amelynek feladata az állami tulajdonban álló vállalatokban a kínai kormány mint tulajdonos képviselete. A kínai jogalkotás 2008-ban külön törvényt fogadott el az állami vagyonkezelői jogról.

Ágazati és szabályozási politika

Az Amerikai Egyesült Államok és Kína gazdasága között az ágazati és szabályozási politika területén a legfontosabb eltérés, hogy a kulcságazatok vállalatai magán vagy állami tulajdonban állnak-e, illetve hogy a rájuk vonatkozó szabályozási környezetet hogyan határozza meg a jogalkotó.

A kulcsfontosságú szektorok az USA-ban magánkézben vannak, ide tartoznak például a legjelentősebb vállalatok: a „Big Three” autóipari cégek (General Motors, Ford és Chrysler), a pénzintézetek, a Boeing, a Microsoft és az olajtársaságok. Ezek a GDP 18,5 %-át termelik, és a munkaerő 16,5 %-át foglalkoztatják. Ezek az arányok nagyon hasonlítanak a kínai számokhoz. Az 1980-as és 90-es években ezek a társaságok nyereségesen működtek, évi 4-5 %-os hozamokat produkáltak, azonban a globalizációval megváltozott helyzetük, és a New York-i és a NASDAQ tőzsde mutatói szerint több mint egyharmaduk (36 %) veszteségessé vált. Ez a kár a GDP 1%-át jelentette, és ehhez társadalmi felelősség sem társult. Ugyanebben az évben Kínában a hasonló 32,4 %-os vállalati arány vesztesége csak a GDP 0,5 %-át tette ki.

A gazdasági recessziót megelőzően, 1996-2006 között az USA jelentősen támogatta az építőipart, a szektor élénkítése érdekében alacsonyan tartották az alapkamatot, ennek következtében a jelzáloghitelek kamatai is kismértékűek voltak, liberalizálták a másodrendű (subprime) hitelezést, lazítottak a pénzügyi fegyelmen. Tulajdonképpen az ún. subprime hitelek tömeges fizetésképtelensége okozta a pénzügyi válságot. Kínában az építőipar és a lakáspiac is szigorúan szabályozott. A vásárlók csak az ingatlan 70 %-át vehetik fel banki kölcsön formájában, emellett személyes hitelképességüket is alaposan megvizsgálják. Emellett 2000-2008 között a nagyvárosokban szintén megindult egy lakáspiaci konjunktúra, de a központi kormányzat számos szakpolitikai beavatkozást fogadott el az ingatlanspekuláció megelőzése érdekében. 

A pénzügyi ágazatok piaci környezete Kínában kevéssé liberális. Ezen a területen volt a legóvatosabb a gazdasági reform, a Big Four-ként ismert négy legnagyobb bank pozíciója a mai napig domináns (Industrial and Commercial Bank of China, China Construction Bank, Agricultural Bank of China és a Bank of China). A Peoples Bank of China a kínai jegybank, amely egyszerre felelős a monetáris politikáért és a pénzügyi piacok felügyeletérét, továbbá – a nyugati trendektől eltérően – a kormánytól nem független. Így az alapkamat meghatározása, vagy új pénzügyi termékek bevezetés könnyebben összeegyeztethető a kormányzat fejlesztési és stabilitási céljaival. Azonban a szerző véleménye szerint a megszorítások és korlátozások társadalmilag mindenképp kifizetődőek itt is, de elismeri, hogy ennek a biztonsági stratégiának is megvannak a maga költségei: kisebb rugalmasság, nyereség, alacsonyabb hatékonyság. A reformokat követően, a magán és külföldi tőke beengedése mellet is, a pénzügyi szektorban az állami jelenlét továbbra is 70 %.

A monopóliumok helyzete az USA-ban kettős képet mutat, mert például a vasúti és a polgári légi közlekedés, vagy a távközlés esetében sikeres volt a dereguláció és a privatizáció, a villamos energia területén ez egy költséges kísérletnek bizonyult. Kaliforniában az 1990-es évekbeli villamos energia privatizáció 2000-ben hatalmas energiaválságot okozott: 40 alkalommal volt jelentős áramkimaradás, több mint 100 000 fogyasztónál szakították meg az áramellátást, az árak két év leforgása alatt megtízszereződtek. 2003-ban 50 millió fogyasztó áram nélkül maradt egy hétig. Kínában, a magas állami részvétel miatt, ilyen nem fordulhatna elő. Tehát egy bizonytalan, de profitábilis privatizált energiaellátás költsége összességében nagyobb, mint egy alacsonyan jövedelmező állami vállalaté. Ugyanakkor itt is lehet találkozni deregulációval, a telekommunikáció piacosítása a fogyasztók számára is számos előnnyel járt: széleskörű lefedettség, alacsony díjak.

A termőföldvédelem és az állami tulajdonú vállalatok, valamint az elszigeteltség kombinációja is kedvező eredményeket hozott Kínában. A nemzetközi gabonapiacoktól elzárt hazai gabonaágazat nem volt érzékeny a világpiaci hatásokra, és így akkor is stabilak maradtak a gabonaárak, amikor azok a világpiacokon jelentősen megemelkedtek.

Összegzés

Kína a közgazdasági átalakulás, reformok során a fokozatosság elvét követi. Leginkább a nyugati vállalatirányítási technikákat, a mikroökonómiai eredményeket adaptálta, és csak részben igazította gazdaságát makroökonómiai szempontból a neoliberális elméletekhez. A hatékonysági reformok mellett azonban fontos maradt a társadalmi felelősségvállalás. Ezzel megmutatták, hogy – számos nyugati példához hasonlóan (Renault) – nem feltétlenül eredményez az állami tulajdon és a társadalmi felelősségvállalás hatékonyatlanságot, mint ahogy azt Parker és Wendel jósolta 1997-ben. Ők egyértelműen kijelentették, hogy – az amerikai több százéves gyakorlati tapasztalatokat alapul véve – a profitmaximalizálás és a társadalmi felelősségvállalás összekapcsolása hosszútávon önpusztító párosítás. A 2008-as pénzügyi válság során azonban a kínai gazdaság stabil maradt, a 2009. április 2-án tartott londoni G-20 csúcs pedig formálisan elismerte a neoliberális iskola végét. Kína stabilitásban az állami tulajdonú vállalatoknak azért volt nagy szerepe, mert a magántulajdonú vállalatok a nyugati környezetben a válság során kizárólag önérdeküket tartották szem előtt, és mindegyik próbált saját maga legjobban kijutni a válságból. Az állami tulajdonú vállalatok Kínában azonban a társadalomért is felelősséget vállalnak, és bár az általuk termelt nyereség kisebb, hosszútávon, össztársadalmilag kifizetődő ez a fajta profitszemléletű „hatékonytalanság”.