Paul Collier: Exodus – How Migration is Changing Our World, Oxford University Press, 2013

Paul Collier brit közgazdász, a Világbank korábbi fejlesztési igazgatója, illetve az Oxford University professzora könyvében a migrációt körülvevő mítoszokról és tabukról igyekszik lerántani a leplet. Véleménye szerint annak ellenére, hogy a migráció rohamosan alakítja át társadalmainkat, a kérdés tudományos vizsgálata csak arra korlátozódik, hogy milyen pozitív hatásai lehetnek a migrációnak. Collier szerint a bevándorlás témaköre alapvetően két ok miatt lett tabu Európában. Egyrészt a nacionalizmus a második világháború után negatív fogalommá vált a kontinensen, mivel a főbb nyugati gondolkodók többsége azt a háború legfontosabb kiváltó okának látta. Másrészt pedig a nyugati országok gyarmatosítási múltja, illetve ehhez kapcsolódóan a rasszizmus történelmi példái szintén megnehezítették a kérdés objektív megközelítését. Ennek köszönhetően azok, akik a migráció korlátozása mellett álltak ki, vagy felhívták a figyelmet a migráció esetleges negatív hatásaira, jobb esetben szélsőséges nacionalistaként, rosszabb esetben egyenesen rasszista szélsőjobboldaliként lettek feltüntetve. Collier könyvében tehát arra vállalkozik, hogy objektív képet alkot a globális migráció lehetséges hatásairól. Három területet vizsgál: a migráció hatását a befogadó országokra, magukra a migránsokra és a migránsokat kibocsátó országokra.

A migráció befogadó országokra gyakorolt hatása

A migráció hatása a befogadó országokra talán a leginkább érzelmekkel telitettebb kérdés ma az európai kontinensen. Collier szerint a tömeges bevándorlás a befogadó országokra gyakorolja a legnagyobb hatást, amely elsősorban társadalmi költségekként jelentkeznek. Szerinte a nyugati civilizáció előnye a fejlődő országokkal szemben a politikai és társadalmi intézmények sikerességében keresendő. Az intézmények, szabályok és normák egy társadalom legfontosabb alapjai, amelyeket a szerző összességében egy ország szociális modelljeként aposztrofál. Az országok szociális modellje kultúránként, sőt országonként is erősen eltér egymástól. A nyugati országok szociális modelljeit azonban összeköti, hogy összességében történelmileg sikeresebbnek és hatékonyabbnak bizonyultak a fejlődő országok szociális modelljeinél. A Nyugat szociális modelljei több évszázadnyi fejlődés eredményeként jöttek létre és legfontosabb alapjuk a kölcsönös bizalom. A szerző szándékosan nem a tisztelet szót használja, ugyanis szerinte a tisztelet úgy is megvalósulhat, hogy elkerüljük egymást és nem működünk együtt. Ez a bizalom elengedhetetlen a kölcsönös szolidaritáshoz és a társadalom megfelelő működéséhez. A szerző szerint ezért is fontosak a nemzetállamok, ugyanis ez a bizalom a nemzetállamok szintje felett egyelőre nem működik. Ezt jól mutatja az Európai Unió sikertelensége is, a német választók például nem voltak hajlandóak több adót fizetni a görög államadósság kezeléséhez.  Collier szerint azonban a bevándorlás pontosan ezt a bizalmat ássa alá a nyugati társadalmakban.

Számos kutatás igazolja ugyanis, hogy minél sokszínűbb egy társadalom, annál alacsonyabb a bizalom foka a társadalom tagjai között. Collier az elismert harvardi szociológus, Robert Putnam 2007-es tanulmányára hivatkozik. Putman az Egyesült Államokban vizsgált olyan településeket, ahol sok bevándorló élt, és arra a konklúzióra jutott, hogy az ilyen településekben kevésbé bíznak egymásban az emberek. Ami talán még aggasztóbb, hogy a tanulmány szerint nemcsak a csoportok közötti bizalom csökkent, hanem a csoportokon belüli bizalom is. Ezért a bevándorlás idővel a jóléti intézmények többségét is alááshatja a szerző szerint.

A kutatások többet foglakoznak azonban a bevándorlás gazdasági hatásaival. A legerősebb gazdasági feltételezés az, hogy a bevándorlás hatására csökkennek a reálbérek, hiszen olyan munkavállalók érkeznek, akik ugyanazt a munkát kevesebb bérért is hajlandóak elvégezni, ami pedig növeli az őket alkalmazó cégek bevételeit. Így az átlag munkások rosszul, míg a vállalatok jól járnak a bevándorlással. Collier szerint a legtöbb Európában végzett tanulmány igazolja, hogy a bevándorlás hatására csökken a reálbér, azonban csak a legalacsonyabb keresetűek körében. Míg érdekes módon a többi munkavállaló bérei nőnek a bevándorlás hatására. Így a befogadó országok társadalmának a többsége összességében jól járhat a bevándorlással. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy a szegények nem csak a reálbérek csökkenése miatt járnak rosszul. Ugyanarra a szociális ellátórendszere ugyanis ezentúl több ember jut majd. Collier a szegényebb rétegeknek kiutalt szociális lakások helyzetén mutatja be ezt a jelenséget. Nagy-Britanniában a fehér szegények ma a bevándorlás következtében nehezebben szereznek szociális lakásokat, így bizonyos kerületekben a fehérek szegénységi rátája jelentősen növekedett.

Szintén közkedvelt gazdasági érv, hogy a bevándorlás azért szükséges, hogy az elöregedő társadalmak miatt fenntarthatatlanná váló szociális ellátórendszerek működését biztosítsa. Az érv szerint a bevándorlók többsége fiatal aktív munkavállaló, így többet tesz majd be a közösbe, mint amennyit kivesz. Collier szerint azonban ez csak ideiglenesen igaz. A bevándorlóknak ugyanis arányaiban több gyerekük születik, így az oktatási költségek nőnek és a nők munkavállalási hajlandósága is jóval alacsonyabb. Másrészt pedig a bevándorlók idővel magukkal hozzák saját eltartottnak minősülő rokonaikat, szüleiket és nagyszüleiket. Meghökkentő példa a szerző szerint, hogy 1997-ben a Nagy-Britanniába érkező bevándorlóknak mindössze 12 százaléka volt aktív korú.

Collier szerint a migráció gazdasági hatása a befogadó országok számára minimális. Tehát a jelenlegi uralkodó elképzelésekkel ellentétben pusztán gazdasági alapon a bevándorlás támogatása nem igazolható. A szerző Japán példáját hozza fel, ahol nagyon szigorúak a bevándorlás feltételei, mégis a világ gazdaságilag egyik legfejlettebb állama. Ennek ellenére Collier megemlíti, hogy valószínűsíthetően a bevándorlás idővel gazdaságilag elhanyagolható mértékben, de inkább pozitív hatással van a befogadó országokra. Ezt azonban ellensúlyozzák a fentebb már említett társadalmi költségek.

A bevándorlás  migránsokra gyakorolt hatása

Természetesen nehéz lenne tagadni, hogy a bevándorlás legnagyobb nyertesei maguk a bevándorlók. Elhagyhatják sokszor háború vagy diktatúra sújtotta lakhelyeiket, ahol elképesztő szegénység uralkodik, és ahol az esetek többségében nem létezik szociális ellátórendszer. Ők a későbbiekben viszont fejlett demokratikus országokban telepedhetnek le. Bizonyított tény, hogy a bevándorlók akár meg is tízszerezhetik jövedelmeiket ugyanabban a munkakörben csak azzal, hogy egy másik országban vállalnak munkát. A legtöbb kutatás azt is alátámasztja, hogy a bevándorlók életkörülményei megérkezésük első éveiben drasztikusan javulnak. Collier szerint érdemes azonban kiemelni, hogy a bevándorlásnak léteznek komoly negatív következményei is a migránsok számára. A bevándorlókat komoly pszichológiai hatások érik, mivel elhagyják saját otthonukat, családjukat, barátaikat és kultúrájukat. Számos kutatás igazolja, hogy a bevándorlók eleinte nagyon idegennek érzik új környezetüket, így annak ellenére, hogy jövedelmük gyorsan nő, a boldogságot és megelégedettséget mérő felmérésekben alacsony pontszámokat érnek el. Collier kiemeli, hogy érdekes módon a multikulturális politikát követő európai országokban – általánosságban – idegenebbnek és boldogtalanabbnak érzik magukat a bevándorlók, mint az asszimilációra törekvő Egyesült Államokban. Ennek a szerző szerint az egyik legfontosabb oka a nyelv. Az ország nyelvét megfelelően beszélők ugyanis érthető módon sokkal könnyebben tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A multikulturális politikák következtében azonban még ez az alap követelményt sem várják el az országba érkező bevándorlóktól. Ráadásul német tanulmányok bizonyítják, hogy azon török származásúak, akik jól beszéltek németül, nagyobb valószínűséggel gondolták magukat németnek, mint azon törökök, akik nem megfelelően beszélték a nyelvet. Collier szerint azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a bevándorlókat komoly diszkrimináció is érheti a mindennapi életük során. Ennek ellenére fenntartja azt a nézetet, hogy a migrációval alapvetően jobban járnak a migránsok. 

A migráció hatásai a kibocsátó országokra

A migrációnak alapvetően politikai és gazdasági hatásai vannak a kibocsátó országok számára, amelyek idővel komoly politikai előnyöket is jelenthetnek. A demokratikus országokban tanult migránsok – visszatérve saját országukba – ugyanis elősegíthetik az adott ország politikai fejlődését. Maliban és Moldáviában elvégzett kutatások például azt bizonyítják, hogy a külföldről hazaköltözők nagyobb arányban mentek el szavazni a választásokon. Ráadásul ez környezetükre is hatással volt, ugyanis azokban a kerületekben, ahol magas volt a hazatelepültek száma az őslakosok választási hajlandósága is nőtt. Ez szintén fontos szerepet tölthet be a megfelelő politikusok kiválasztásában is. Collier kutatásai alapján a fejlődő országok vezetőinek mintegy kétharmada külföldön született, vagy legalábbis ott tanult, ennek megfelelően a migrációnak köszönhetően a kibocsátó országoknak ma már tanultabb és képzettebb vezetőik vannak. Collier azonban azt is kiemeli, hogy a kivándorlás politikai következményei nem csak pozitívak lehetnek. A külföldi diaszpórák sokszor elszakadnak saját társadalmuk valóságától és sokkal radikálisabbá válnak. Jó példa erre – a szerző szerint – a sri-lankai Tamil Tigrisek nevű szeparatista szervezet, akiket főként a tamil diaszpóra támogatott és nem a helyiek, vagy akár Ruholláh Homeini iráni ajatollah példája is. A Nyugaton tanult vezetőknek egy része pedig később diktátorrá vált, ahogyan Robert Mugabe Zimbabwe diktátorának példája is mutatja. Ezért véleménye szerint a migráció hatásai alapvetően országspecifikusak. Két afrikai ország példáját hozza fel, a Zöld-foki Köztársaságot és Eritreát. Mindkét ország politikai vezetőrétege többségében az Egyesült Államokban tanult, vagy ott is született, mégis míg a Zöld-foki Köztársaság Afrika egyik legdinamikusabban fejlődő országa addig Eritrea az egyik legrosszabbul teljesítő állam az egész világon. 

A migráció egyik legkomolyabb gazdasági hatása a kibocsátó országokra az úgynevezett agyelszívás jelensége. Bizonyított tény, hogy a tehetségesebbek nagyobb hajlandóságot mutatnak az elvándorlásra. Ennek következtében azonban a kibocsátó országokban komoly szakember hiány alakulhat ki. A világbank 22 fejlődő országot vizsgáló tanulmánya arra a következtetésre jutott, hogy a szakképzettek elvándorlása nagyon komoly gazdasági hátrányokkal járhat ezen országok számára. Haitin például a főiskolai végzettséggel rendelkezőknek mintegy 85 százaléka hagyja el az országot. Ennek következtében pedig az országban nagyon súlyos egészségügyi és oktatási szakemberhiány lépett fel. Ez azért is problémás, mert így a következő generációk oktatási és egészségügyi helyzete még rosszabb lesz, és még többen akarják majd elhagyni az országot.

Konklúziók

A migráció a bevándorlók számára inkább pozitív, míg a kibocsátó országok számára inkább negatív hatásokkal jár. Ennek köszönhetően a szerző szerint nem állíthatjuk, hogy a migráció alapvetően az egész világ számára hasznos lenne, ahogyan a nyugati tudósok többsége állítja. Szintén hozzáteszi, hogy ezek a számítások az elmúlt 20 év migrációs szintjével számolnak, de a migráció mértéke a következő években csak nőni fog. Több bevándorlóval számolva azonban emelkednek a befogadó országok társadalmi költségei, illetve a kibocsátó országok szakemberhiánya is. Collier szerint tehát a fejlett országoknak jelentősen csökkenteni kellene a befogadott migránsok számát. A bevándorlást ugyan összességében jó és hasznos dolognak tartja a világ minden állama számára, de jelenlegi szintje szerinte hosszútávon számos befogadó és kibocsátó ország számára is komoly gazdasági és társadalmi problémákkal járhat. Ezért a jelenleginél korlátozottabb bevándorláspolitikát támogat, amelyben előírás az adott ország nyelvének az alapvető ismerete. Ez azért is fontos, mert az országok egyszerre csak bizonyos mennyiségű bevándorlót képesek asszimilálni és a nyelvtudás ezt nagyban megkönnyíti. Úgy gondolja, hogy a fejlett országoknak joga van asszimilálni az oda érkezőket, és az Egyesült Államok példája mutatja, hogy az asszimiláció hosszútávon a bevándorlók számára is a leghasznosabb.