Magdalena Wojcieszak: Preferences for Political Decision-making Processes and Issue Publics,

Public Opinion Quarterly, Vol 78, No. 4, Winter 2014, pp. 917-939

Magdalena Wojcieszak, a University of Amsterdam docense, akinek szakterülete a politikai kommunikáció, azt vizsgálta, mikor növekszik meg az igény a közvetlen politikai részvételen alapuló döntéshozatalra, és milyen esetekben bízzák a választók a döntéseket a „profi” politikusokra. A közvetlen részvétel támogatói az utóbbi években gyakran érveltek a módszer mellett, a direkt demokrácia jelszava számos rendszerellenes vagy alulról szerveződő tüntetés jelszava volt 2008 után szerte a világban. Pontos felmérés azonban még nem készült arról, mekkora a valódi igény a döntéshozatal effajta formájára, illetve vannak-e speciális témák vagy egyéni attitűdök, amelyek erősítik a közvetlen demokrácia szükségének érzését. Ahhoz, hogy a témát közelebbről megvizsgálja, a szerző a válság által erősen megtépázott Spanyolországban készült közvélemény-kutatás adatait dolgozta fel. Szerinte Spanyolország „kiváló terep” a jelenség vizsgálatára, hiszen az elmúlt években jelentős választói réteg fordult el az intézményesített pártoktól, mivel az ország helyzetét részben a politikai elit számlájára írta. Másfelől az érintett országban a demokratikus berendezkedés még viszonylag friss jelenségnek számít, így nem beszélhetünk megkövesedett állapotokról, a döntéshozatal formájának kialakítása releváns kérdésnek számít. Amellett, hogy megnőtt tehát az igény a közvetlen döntéshozatali formákra (népszavazás, érintőlegesen utcai politizálás), Spanyolországban jól vizsgálhatóak azok a politikai témák, amelyeknél magasabb igény mutatkozik a választói véleménynyilvánításra.

„Soft policy” és „hard policy”

A szerző kezdeti hipotézise az volt, hogy a közvetlen vagy közvetett döntéshozatal preferálása elsősorban annak kérdése, milyen jellegű döntést kell meghozni, azaz a döntéshozatali preferenciák témafüggőek. Ezen túl azt feltételezte, hogy az úgynevezett „hard policy” kategóriájába eső ügyekben a polgárok elsősorban a politikusoktól várják a döntés meghozatalát, míg „soft policy” ügyekben szívesebben vennék ki részüket a döntéshozatalból. A „soft és hard policy” megkülönböztetés az 1980-as évek óta létezik a politikatudományban, elsősorban a politikai ügyek kategorizálására szolgál. Természetesen az, hogy egyes ügyek melyik kategóriába tartoznak, gyakran vita tárgyát képezik a kutatók között, ezért Wojcieszak egyértelműen megjelöli, mit ért a két kifejezés alatt. Ennek fényében a „soft policy” kategóriájába elsősorban olyan szimbolikus ügyek tartoznak, amelyeket könnyű átlátni, esetleg leegyszerűsíteni, és könnyű a kérdésben állást foglalni; illetve közvetlenül kihatnak a választók mindennapjaira. Ilyennek tekinti például az abortuszkérdést vagy az azonos neműek házasodásának ügyét. Ezzel szemben „hard policynek” minősülnek bonyolult gazdasági kérdések, vagy például egy közigazgatási reform. A szerző szerint természetesen ez a fajta felosztás sem lehet teljesen egyértelmű, például a válságkezelő megszorító intézkedések nehezen átlátható gazdasági kérdések, hatásuk viszont jelentősen érinti a választópolgárok mindennapjait.

Kutatási eredmények

A kutatás során a válaszadóknak egy 10 fokú skálán kellett véleményt nyilvánítjuk. A legalacsonyabb (0) érték jelezte a közvetlen döntéshozatal, míg a legmagasabb (10) érték a képviseleti demokrácia melletti igényt. A kutatás 2700 fős reprezentatív minta eredményeit vette alapul. Az eredmények igazolják Wojcieszak feltevéseit: az abszolút „soft policynek” minősülő abortuszszabályozás esetén a válaszok átlaga jócskán 4 alatti értéket ért el a nullától tízig terjedő skálán, tehát a többség a közvetlen döntéshozatalt preferálta. Gazdasági kérdésekben viszont ugyan ez az érték 5,5 körül alakult, a képviseleti döntéshozatalt előnyben részesítők voltak tehát többségben. A szerző ezen felül tovább vizsgálta az egyes témákban megnyilatkozó személyes válaszokat, illetőleg hogy az álláspontok szélsőségessége hatással van-e a döntéshozatali preferenciára.

Személyes attitűdök – szélsőségesség és közvetlen döntéshozatal

A „soft policy” kategóriájába eső ügyek jobban megmozgatják a választópolgárok bizonyos csoportját, viszont az ebbe a csoportba sorolható kérdések nem feltétlenül egyformán fontosak valamennyi választópolgár számára. Magyarán szólva a társadalmon belül egy-egy csoport karolja fel az ilyen ügyeket, így a közvetlen demokrácia iránti igény egyéni attitűdök függvénye is. Az abortuszkérdésben markáns véleményt megfogalmazók rendszerint ennek a kérdésnek a rendezését bíznák a választók lehető legszélesebb körére, míg a bevándorlás ügye mellett vagy ellen elkötelezettek leginkább ebben a kérdésben írnának ki népszavazást. A társadalom egésze tehát általában ritkán elkötelezett egy-egy ilyen jellegű közügy mellett, ehelyett jellemzően egy aktivista csoport és a velük szimpatizálók teszik a közéleti párbeszéd részéve a „soft policy” kategóriájába eső kérdéseket. Ebből következik, hogy a közvetlen döntéshozatal igénye – a téma jellegén túl – személyes attitűdöktől is függ, azaz hogy ki melyik ilyen jellegű ügyet milyen mértékben tartja fontosnak.

Wojcieszak arra a következtetésre jutott, hogy egyes ügyek képviselői között azok a személyek preferálják a közvetlen döntéshozatalt – azaz a részvételi demokráciát –, akik egyébként szélsőséges álláspontot képviselnek. Tehát például az abortuszt minden esetben támogatók vagy az azt teljes mértékben elvetők. A bevándorlást korlátózó szabályokat mindenestől eltörölni kívánók vagy a radikális bezárkózók.

Konklúzió

A kutatásból egyértelműen kitűnik, hogy a közvetlen döntéshozatalt preferálók elsősorban egy „soft policy” témában elkötelezett, szélsőséges álláspontot felvevők közül kerülnek ki. Ők szeretnék „kiragadni a hatalmat” a hivatásos politikusok kezéből és a döntést a „nép” kezébe adni. Ennek fényében a képviseleti demokrácia intézményei egyfajta védelmet nyújthatnak a szélsőségektől, és megakadályozhatják a társadalom túlzott polarizálódását.