Sarah Birch & Nicholas Allen: Judging politicians: The role of political attentiveness in shaping how people evaluate the ethical behaviour of their leaders

European Journal of Political Research 54: 43–60, 2015

Sarah Birch, a School of Social and Political Sciences, University of Glasgow, és Nicholas Allen, a Department of Politics and International Relations, Royal Holloway, University of London tanára a politikai pszichológiai módszer segítségével keresik arra választ, hogy az emberek miként alakítják ki a politikusokról etikai értékítéleteiket. Milyen szerepe van abban a politikai tudatosságnak, jártasságnak, hogy egy politikai cselekményt miként értékelnek helyesnek vagy helytelennek az összeférhetetlenség, közjó és legalitás szempontjából.

A politika és a politikusok megítélése

A politikusok számára jelentős kihívás és feladat a folyamatos bizalom fenntartása a választópolgárokban. Ennek különösen a legitimáció szempontjából van jelentősége, hiszen ő rajtuk múlik (következő) megválasztásuk is. A politikatudományi szakirodalomban és elméletekben még normatív kereteket is kidolgoztak az etikai sztenderdek kiértékeléséhez, amelyek sok esetben az intézményi magatartási kódexekben és más hasonló szervezeti dokumentumokban is visszatükröződnek, annak érdekében, hogy szabályozzák a politikusok viselkedését.

A szerzők a kutatás alapjául azokból a – fejlett demokráciákban mélyen beágyazott – normatív keretrendszerekből indulnak ki, amelyeket a politikatudomány is ilyennek ismer el. A szubjektív tényezőnek ebben hangsúlyos a szerepe, mivel az eltérő csoportok másként ítélnek meg egyes cselekményeket, mennyire kritikusak vagy éppen toleránsak az etikailag kétes viselkedésekkel kapcsolatban. Azonban még máig sem egyértelmű, hogy a közvélekedés miként alakítja ki értékítéletét a megválasztott vezetőkről, és azok milyen viszonyban állnak a politikatudomány által meghatározott normákkal.

A legtöbb elemzés, kutatás általában csupán két kérdést vizsgál az etikátlan magatartásokkal összefüggésben: az egyik arra keresi a választ, hogy az emberek elfogadhatónak vagy elfogadhatatlannak tartják az adott viselkedést, a másik egy intézményben, rendszerben, régióban vagy országban előforduló jogellenes magatartások mennyiségére fókuszál. Viszont nagyon kevesen fogalakoznak a miérttel és a hogyannal, azaz miért tekintik etikátlannak, illetve hogyan alakul ki, alakítható ez az álláspont. Mivel ez emberi viselkedésen alapul, ezért erre hatékony eszköznek bizonyul az ún. politikai pszichológia és annak legújabb eredményei. Sokszor kizárólag politikai értékítéletként értelmezik az etikusságot, pedig annak, hogy mi jó vagy rossz, morális alapjai (is) vannak. Ennek további következménye, hogy az kifogásolható magatartás (köz)bizalomvesztéssel jár.

Összeférhetetlenség, közjó és legalitás

A tanulmány az értékítéletek alapjául szolgáló, leggyakrabban előforduló három tényezőt, normát vizsgálja: összeférhetetlenség, közjó és legalitás. Az elemzés közvélemény-kutatásokon és felméréseken alapult.

Az összeférhetetlenség (conflict of interest), azaz, hogy a politikus személyes pénzügyi vagy magán érdekei és a köztisztviselőként ellátott közérdek között ne álljon fel érdekütközés. Ezzel kapcsolatban például az angol parlament magatartási kódexe (Code of Conduct for MPs) egyértelműen rögzíti, hogy a képviselő a köz érdekében tevékenykedik, és amennyiben magánérdeke és a közérdek között ellentét mutatkozik, akkor is a közérdeket kell előnyben részesítenie.

A „közjó minden felett” egy utilitarista felfogást tükröz, amelynek mértéke a társadalmi igazságosság különböző foka. Ugyanakkor (választói) elvárás is a politikusokkal szemben, hogy tevékenységükkel a közjó maximalizálására törekedjenek. Ennek normatív megfelelője az angol parlament magatartási kódexében az a szabály, hogy a parlamenti képviselő általános kötelessége, hogy a nemzet, mint egész érdekében járjon el, és különös kötelessége, hogy választói érdekeinek is megfeleljen. Ez a szemléletmód ugyanakkor ellentétes lehet ez előzővel, mert a polgárok etikusnak tarthatnak (kisebb) összeférhetetlenségeket és jogsértéseket, ha azt tapasztalják, hogy a közjó érdekében történt, különösen, ha az a társadalom peremére szorultaknak kedvez. Ez fordítva is igaz lehet, mert az etikai rosszallás kialakulhat pusztán azért is, mert a közjó, jólét szempontjából negatív a magatartás eredménye.

A legalitás legegyszerűbb felfogásban az ún. szabály-utilitarizmust jelent. Ez a minimalista megközelítés azt jelenti, hogy annak eldöntése, hogy mi helyes vagy helytelen, pusztán azon alapul, hogy megfelel-e a jogszabályi vagy intézményi előírásoknak, vagy legalábbis nem jogellenes, nem ütközik azokba. Az angol parlament magatartási kódexe tartalmazza, hogy a parlamenti képviselők kötelessége a jogszabályok betartása.

A neuropszichológia szerepe

A kutatás kiegészítve a neuropszichológia megközelítéssel, a fentiekkel kapcsolatban számos eredményt hozott, illetve összefüggésre is magyarázatot adott. Az alapszituáció az volt, hogy Susan Barnes parlamenti képviselő egy választókörzetébe tartozó vállalkozónak segít. Majd erre reagált a fenti három tényező (összeférhetetlenség, közjó, legalitás) pozitívan és negatívan, annak eldöntése érdekében, hogy helyes vagy helytelen-e a cselekedete. Például az összeférhetetlenséggel kapcsolatban hozzárendelték, hogy a vállalkozó A) verzió szerint támogatta a kampányt B) szerint nem. A közjóval kapcsolatban A) verzió szerint a segítség hatására 1200 munkahely szűnik meg, B) esetben csupán néhány. A legalitás esetében A) verzió szerint a képviselő továbbította a kérést a minisztériumba, B) esetben bizalmas dokumentumokat mutatott meg. Majd ezeket rendezték mátrixszerűen, például úgy, hogy a képviselő támogatta a vállalkozót, mert a vállalkozó támogatta a kampányt, de alig szűnik meg munkahely, és a képviselő csak továbbította a minisztérium felé a kérelmet. Majd az egyes permutációknál vizsgálták, hogy az emberek etikai értékítélete szerint a segítségnyújtás helyes vagy helytelen volt-e egy 0-10ig terjedő skálán.

A megfigyelések szerint az emberi gondolkodás könnyen alkalmazkodik azokhoz a mentális kérdésekhez, amelyekkel gyakran találkozik. Ennek következtében a döntési mechanizmus is felgyorsul. Általánosságban a politikai gondolkodásra is alkalmazható ez a tétel, így kijelenthető, hogy azok, akiket jobban érdekel a politika és a közügyek, valószínűleg könnyebben reagálnak még az árnyaltabb etikai normákra utaló jelzésekre is. Hamarabb feltűnik számukra az összeférhetetlenség, gyorsabban képesek eldönteni, hogy az adott cselekmény szolgálja-e a közjót, vagy megfelel a jogszabályoknak.

Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy az emberek értékítélete legtöbbször a kezdeti intuitív reakciójukkal determinált, és ezek a megérzések tükrözik uralkodó csoportok normáit, valamint korábbi meggyőződéseken alapulnak. Ezért, illetve a társadalomtudományok megfelelő ismeretének hiánya miatt a legtöbbek számára egy gazdasági döntés jóléti megítélése nehéz, illetve a jogszerűség eldöntése is heurisztikus sok esetben. 

Eredmények

A kutatás arra jutott, hogy az emberek kritikusak a politikusokkal szemben, de nem vakon kritizálnak. Értékítéleteiket az információs kontextusra alapozzák és a három vizsgált politikai tényezőt is értelmezik, a kezdeti hipotetikus elvárásokhoz igazodtak válaszaik, amely megfelel a politikatudományi etika-elméletnek. Leginkább az összeférhetetlenség és az érdekazonosulás/érdekellentét motiválta döntéseiket. A politikában kevésbé járatosak pedig sokszor – az összeférhetetlenséget követően – a legalitást helyezték előtérbe, és amennyiben az adott magatartás nem volt jogszerű, vagy tekintették jogszerűen, etikátlannak minősítették. Mivel a közbizalom jelentős mértékben az etikusságon alapul, ezért a politikusok számára is fontos, hogy a közérdeket – minden esetben – személyes érdekeik felé helyezzék, illetve közmegbízatásuk végzése során törekedjenek, hogy legkisebb mértékben merüljön fel összeférhetetlenség.

A média szerepe ugyancsak hangsúlyos, mivel a felmérés során kiderült, hogy a válaszadók – ez alapján – homályosan értelmezik a politikusok integritását, a híradások szerkezete és felépítése, nagy mennyisége, egyoldalúsága nem biztosít elegendő, megfelelő információt a „tiszta” értékítélet kialakításához.