Roderick Parkes: People on the move, The new global (dis)order, European Union, Institute for Security Studies (ISSUE), Chaillot Papers, June 2016
 

A fenti mondat brit kutató tanulmányának üzenete, akinek tanulmánya a migránsok gondolkodásában történt fordulattal, szemléletváltással foglalkozik, mivel a migránsok attitűdje a szerző szerint az elmúlt években gyökeres változáson ment keresztül.

A brit származású Roderick Parkes az edinbrughi és a cambridgei egyetemen tanult, majd a bonni egyetemen szerzett doktori címet. Szakterülete és kutatási tevékenysége központjában a migráció, a menekültügy áll és nemzetközi konfliktusok elemzése. 2015-től az EUISS (Az Európai Unió Biztonságpolitikai Kutatóintézete) munkatársa, ahol napjaink migrációs válságát kutatja. Vonatkozó tanulmányában Parkes három pontban határozza meg a migráció mozgatórugóit:

Globalizáció elmaradása

A globalizáció elmaradásán az író azt érti, hogy a 1990 utáni washingtoni konszenzus jövőképe részben, vagy inkább egyáltalán nem valósult meg. A nyugati hatalmak azt vetítették előre – és ezzel ügyesen kontroll alatt tartották a migrációt –, hogy a nyugati élet stílus mindenhova el eljut majd. Bizonyos olvasatban ezzel azt akarták elérni, hogy senki ne induljon el anyaországából, hiszen a globalizáció majd elhozza fejlett gazdaságot, a munkát és a biztonságot a világ minden részére. Ez a kvázi ígéret a kezdeti sikeres marketing után mára elvesztette hitelességét. A szerző szerint ennek következtében elindult a migráns áradat a nyugati országokra.

Parkes szerint a nyugati demokráciák képtelenek voltak a fejlődő országokban alacsony bérű ipari munkák mellé jól fizető állásokat teremteni és megtartották annak privilégiumát saját országaikban. Kereskedelmi egyezmények és a tőkeáramlás ugyan sokakat emelt ki a szegénységből, viszont nem segítették elő, hogy az elmaradottabb országok felzárkózzanak a nyugathoz. Ezen fejlődő országok a 2000-es évekig megnégyszerezték részesedésüket az iparban globális szinten, amellyel kialakult egy erős alacsony bérezésű szektor, viszont minimális szinten vagy semennyire sem fejlődött a jól fizető állások száma. A magasabb képzettséget igénylő állások többnyire Nyugaton maradtak. Létrejött tehát egy kielégítetlen középosztály, amely ugyan fejlődni akart, de nem tudott.

Mobilitás mint biztonság

Biztonságot és stabilitást általában az embereknek az jelenti, ha egy helyen tudják leélni az életüket, viszont egyes fejlődő országokban, például a Közel-Keleten az államok már nem tudják ezt biztosítani és az egy helyben maradás jelenti a bizonytalanságot. A szezonális migránsok száma is drasztikusan csökkent. 2008- ban még 130.000, míg 2009-re ez a szám 53.000-re zuhant és átalakult illegálisan érkező migránssá vagy menedék kérővé. 2009 óta folyamatosan nő a szír, afgán és iraki menekültek száma. 2009 után érkezettek tehát már nem olyan migránsok, akik rövid idő múlva visszatérnek majd otthonukba és a szezonális migránsok lassan teljesen eltűnnek a térképről.

Középosztály mint a migráció húzó ágazata

Parkes ismerteti, hogy a nyugati államok ezen politikáját egy ’50-es években megfogalmazott elmélet alapozta meg, amely szerint a fejlődő államok intergrálása a világgazdaságba . Eleinte ez működött is. 2001 és 2011 között 700 millió embert mentett ki a globalizáció a szegénységből, amely a világ középosztályának a megduplázódását jelentette. Ezzel egyenes arányban nőtt a demokratikusnak tartott országok száma is (1974-ben még csak 39 ilyen országot tartottak számon, míg 2005-re ez a szám 123-ra növekedett). Parkes itt az Arab tavaszt a közel-keleti demokrácia kibontakozásaként említi és elmondja habár sokan a távozás mellett döntöttek, sokan kezdtek vállalkozni otthon is. Napjainkra azonban ez az ígéretes fejlődés megállt és ugyan a középosztály folyamatosan gyarapodik, sok kormány nem liberalizálódik és a demokrácia nem nyer teret. 2020-ra globális szinten 3,2 milliárdra jósolják a középosztálybeliek számát, amikor már 7,7 millárdra fog rúgni a föld népessége. Ennek következtében egyre többen fogják majd elhagyni otthonukat, főleg a visszamaradott kormányoknak és gazdaságoknak köszönhetően.

Napjaink migránsai

Parkes képet ad tanulmányában napjaink migránsairól is. Rámutat miben különböznek azok, akik az elmúlt pár évben érkeztek és azok akik 2010 előtt indultak útnak. Jelenleg nehezebben lehet őket nyomon követni, hiszen a többségük a szárazföldön és tengereken keresztül érkezik illegálisan Európába. 2014-ben csak Európába 220,000 migráns lépte át a Földközi-tengert illegálisan. 2016 januárja és márciusa között 170,000 tett ugyanígy. Parkers elmondja, hogy az információ megosztás is megváltozott a migránsok között, köszönhetően a szociális hálók használatának, amelyek elősegítették annak gyors áramlását.

Többségben fiatal férfiak indulnak el. Sokan érkeznek Afrikából, ahol 15 és 29 év közötti emberek már a népesség egyharmadát teszik ki. A férfiak kis csoportokba verődve indulnak útnak Európa felé. A gyerekekkel vagy a nőkkel való mozgást tehernek tekintik. Itt is észrevehetünk egy változást a korábbi migrációhoz képest, ugyanis a múltban azon migránsok sikeresebbek voltak, akik a családdal együtt emigráltak és próbáltak szerencsét.

Konklúzió

A tanulmány, tehát azt elemezte, hogy a nyugati hatalom gyengülése, annak szavahihetőségének elvesztése, be nem tartott ígérete, hogy a globalizáció eléri az embereket, milyen mértékben befolyásolja a migrációt. Az 1990-es években, amikor a nyugati hatalmak erejük teljében voltak, a migrációt kontroll alatt tudták tartani, egyszerűen annyit ígérve, hogy a fejlődés mindenhova elér. A hidegháború végén nem volt kihívója a nyugatnak, mára viszont lassan a felemelkedő hatalmak kiegyensúlyozzák újra a mérleget, mely nagyhatalmi konfliktusokhoz, valamint migrációs káoszhoz vezet.