Steven Shavell: Risk Aversion and the Desirability of Attenuated Legal Change.

American Law and Economics Review V16 N2 2014 (366–402)

Steven Shavell a Harvard Law School tanára, a School’s John M. Olin Center for Law, Economics, and Business alapítója és igazgatója, valamint az American Law and Economics Association társalapítója felveti azt a problémát, hogy a magánszemélyek és jogi személyek számára egyaránt jelentős kockázatot jelent a jog változékonysága. A mindennapi életben ilyen lehet a jelzáloghitelek kamatai után járó adólevonási lehetőség eltörlése, vagy a vállatok számára új, fokozottabb munkavédelmi, környezetvédelmi előírások bevezetése. Az előírásoknak való megfelelés sok esetben társadalmi költségként jelentkezik, különösen mivel beépülnek az árakba. Az ilyen jellegű változások akkor indokoltak, ha a társdalom számára nagyobb hasznot jelentenek, mint amekkora költséggel járnak. Az ilyen jellegű kockázatok látványos példája, ha az állam valamely tevékenységet jogellenesnek vagy károsnak minősít. Az ezekhez hasonló jogszabályváltozások elkerülhetetlenek és természetes velejárói a gazdaság, technológia és a politika általános bizonytalanságának. A magánszemélyek célja azonban ezen károk bekövetkezési valószínűségének csökkentése.

A jogszabályváltozás kockázatának sajátossága, hogy jellegéből adódóan – például más kockázatokkal (kár, megbetegedés, nyugdíj, felelősség) ellentétben – nem lehet rá biztosítást kötni. Az ebből eredő károk, költségek megtérítésére vonatkozó egyik elmélet szerint az állam feladata, hogy viselje ennek térhét. A szerző ezzel szemben úgy érvel, hogy a jogszabályváltozások hatásait kell enyhíteni, csökkenteni.

A jogszabályváltozások elleni biztosítás hiánya

A biztosítási piac termékei között nem található olyan, amely a jogszabályváltozásokból eredő kockázatokat is tartalmazná. Ezt mind a gyakorlat, mind az elmélet is alátámasztja, mivel egyik biztosító társaság biztosítási kötvényeiben, általános szerződési feltételei között sem szerepel, illetve a szakirodalom sem tekinti egy olyan meghatározható kockázatnak, amelyre megfelelő fedezet rendelkezésre állna. (A szerző ezzel kapcsoltban személyes konzultációkat is folytatott.) Ugyanakkor azt is érdemes hangsúlyozni, hogy egyébként a biztosítási szakmában számos szokatlan biztosítással lehet találkozni, ilyenek például kimondottan híres emberek egyes testrészeire, vagy a World Trade Center megsemmisülése kötött kockázatviselés, és ennek ellenére még egyedileg megtárgyalt, a jogszabályváltozásokra vonatkozó biztosítással sem lehet találkozni.

Ennek egyik kínálati oka, hogy a jogszabályváltozás egyszerre érint számos magánszemélyt és/vagy jogi személyt, tulajdonképpen valamennyi olyan személyt, akire nézve rendelkezést tartalmaz. Azonban az érintett veszélyközösség megállapítása, számszerűsítése lehetetlen. További nehézségként jelentkezik, hogy a kár nagysága nem határozható meg. Egy előbbi példát tovább gondolva, a jelzáloghitelek kamatai után járó adólevonási lehetőség eltörlése közvetlenül az adósok számára jelentkezik. Közvetve azonban a jelzálog-hitelintézetek és az építőipari vállalkozások is károsodnak. Ennek hatására ugyanis a jelzáloghitelek iránti kereslet is csökken, így a jelzálog-hitelintézetek ebből származó nyeresége is, amely arra ösztönzi a befektetőket, hogy eladják az ilyen társasági részesedéseiket. A kedvezmény eltörlésével párhuzamosan pedig kevesebb lakás is épül. Ugyancsak probléma az átlagkár meghatározása, amely más biztosítások (gépjármű, felelősségbiztosítás) esetében könnyen számszerűsíthető. A széles körben, tömegesen jelentkező károkra továbbá hatalmas tartalékokat kellene képeznie a biztosítótársaságnak, amely a biztosítási díjakat is jelentősen megnöveli. (Az amerikai szabályok szerint, ha egy biztosító 1 milliárd dollár értékben vállal gépjármű biztosítást, akkor elegendő 12 millió dollár tartalékot képeznie. Ezzel szemben, a veszélyközösség és kockázatai nem ismertek, 1 milliárd dollár értékben vállalt jogszabályváltozás kockázataira vonatkozó biztosítás esetében mind az 1 milliárd dollárt tartalékban kellene tartania.)

A jogszabályváltozások elleni biztosítás hiányára nem csak kínálati, de keresleti oldalon is találhatunk magyarázatot, amelynek alapja az emberi viselkedésben, pszichológiában, egyes kutatók szerint erkölcsi kockázatban keresendő. Egy mobiltelefonra kötött biztosítás esetében a biztosított kevésbé körültekintően fogja használni, kezelni telefonját, kevésbé fog rá vigyázni. Ugyanakkor a jogszabályváltozások olyan külső körülmények, amely esetében a biztosított számára nem jelentkezik az a biztonságérzet, amit a biztosítás nyújt. Ennek következtében kevesen fizetnék meg a jogszabályváltozások elleni – a fent említett okok miatti – magas biztosítás díjat. Másfelől számukra sem egyértelmű a jogszabályváltozások bekövetkezési kockázata, időszerűsége.

Állami kártérítés vs. méréskeltebb jogi változások

A fentebbi okok miatt az állam számára jelentős terhet jelentene a jogszabályváltozásokból eredő károk és költségek megtérítése, különösen hogy biztosítás sem köthető rá. Tehát a klasszikus kockázatkezelés, kockázatmérséklés, kockázatelkerülési módszerek, így a biztosítás sem alkalmazható a jogszabályváltozások esetében. Valójában, ha egy 10 dolláros környezetterhelési adó bevezetése esetében az állam 3 dolláros támogatást nyújt a jogszabályváltozásokhoz történő alkalmazkodás érdekében az adófizetésre kötelezettnek, akkor ez a megoldás ugyanazt a hatást éri el, mintha annak mértékét 7 dollárban állapították volna meg, mindenfajta támogatás, kártérítés nélkül. Ez utóbbi, egyszerűbb megoldás az államot sem terheli külön, mindössze kevesebb adóbevétellel kell számolni, amely viszont már semmilyen további kiadást nem jelent. Ezért a jogalkotónak arra kell törekednie, hogy a jogszabályváltozás a lehető legkisebb mértékben terhelje mind az államot és mind az érintetteket, továbbá társadalom egészére nézve is nagyobb hasznot eredményezzen, mint amekkora kárt, költséget okoz. Hosszabb távon a kisebb társadalmi költség a jogalkotó számára is megtérül, mivel a demokratikus keretek közötti elszámoltathatóság garantálja, hogy politikai úton egyaránt érvényesüljenek az állami és privát szféra érdekei egyaránt.