Jussi. P. Laine. The Multiscalar Production of Borders, Geopolitics 2016, VOL 21, NO. 3, 465-482.

Jussi. P. Laine, a University of Eastern Finland adjunktusa és a határok szerepét vizsgáló Association for Borderlands Studies ügyvezető titkára szerint felül kell vizsgálni azt a hidegháború után uralkodóvá vált elképzelést, hogy a nemzetállami határok folyamatosan eljelentéktelenednek, s végül el is tűnnek. Laine nem tagadja, hogy a globalizáció ne érintette volna a határok szerepét, funkcióját, valamint, hogy az emberek miként tekintenek azokra. Véleménye szerint azonban a nemzetállamoktól nem lehet elvitatni azt a tényt, hogy a modern államszervezés eddigi egyetlen sikeres közegei, s a választók saját identitásukat továbbra is a nemzetállami keretekhez kötik.

A globalizáció határai

Az elmúlt két és fél évtized folyamán a nemzetközi politikai elitben és a tudományos közönséget tekintve is széleskörű konszenzus alakult ki azzal kapcsolatban, hogy a nemzetállamok, mint politikai képződmények, egyre inkább elveszítik jelentőségüket, hiszen a globális folyamatok irányát mindinkább a nemzetközi szervezetek (EU, NATO, ENSZ) és határokon átívelő szabadkereskedelmi övezetek (EFTA, TPP) határozzák majd meg. A 2008-as gazdasági világválságot követően azonban a globalizáció számos olyan nem várt mellékhatást produkált, amelyekre a képességeikről lemondó nemzetállamok nem tudtak érdemben – vagy legalábbis idejében – reagálni. A globalizációnak ez a fajta „kiszámíthatatlansága”, az ezzel való szembesülés arra késztette a politikai és tudományos elitet, hogy újraértékelje a nemzetállamok és azok határainak geopolitikai szerepét.

A határok többrétűsége

Laine szerint a hidegháború utáni konszenzus hívei nem vettek figyelembe bizonyos geopolitikai sajátosságokat, amelyek mentén egyértelműen látható, hogy nemzetállami határok nem tűnhetnek el teljesen a nemzetközi politikai rendszerből. Egyfelől nem lehet figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy a határokkal elválasztott nemzetállamok a modern politizálás máig egyetlen olyan bejáratott keretrendszerét jelentik, amelyen belül sikeres államszervezés képzelhető el. Ennél is fontosabb a határok kulturális vetülete, hiszen a nemzetállamok (a regionális határvonalaktól eltekintve) jellemzően azonos szocio- és etnokulturális háttérrel rendelkező lakosokat kötnek össze. Laine szerint ennek az azonos történeti háttérnek politikai jelentősége is van. Ez a közös háttér ugyanis egy adott ország polgáraiban jellemzően közös világnézeti elemeket, gondolkodásmódokat szül, amelyek sok szempontból speciálisan rájuk jellemzőek. Ahogy Laine fogalmaz: „a globalizáció folyamatai nem tudnak minket függetleníteni azon meghatározottságunktól, hogy térben a világ valamely földrajzilag elkülöníthető területére születtünk”. E meghatározottságokból fakadó közös érdeket egy globalizálódó rendszerben is leginkább a nemzetállamok tudják képviselni az amúgy kétségkívül befolyásos nemzetközi szervezetekben.

Globalizálódó nemzetállamok

Laine szerint ezért érdemes újragondolni a nemzetállamok, a nemzeti határok szerepét a globalizálódó világban. Bár tény, hogy a globalizálódó nemzetközi rendszerben a nemzetállamok nem tudnak minden felmerülő problémát hatékonyan kezelni, azonban a képességről való lemondás csak tovább erősíti az esetleges globális krízisek okozta károkat. Ennek elsődleges oka, hogy a nemzetállamok egy-egy közösség „politika-csinálásának” elsődleges terepei maradtak – éppen a fent leírt szociológiai és kulturális meghatározottságok miatt.

Ezért Laine úgy véli, a nemzetállamoknak meg kell tanulniuk profitálni a globalizáció folyamataiból. Például a nemzetközi szervezetek súlyának növekedésével ezek a szervezetek – a nemzetállamok egyfajta ellenpontjaként – nagy hangsúlyt fektettek a regionalitás elvére. Ez azért történhetett meg, mert valóban vannak olyan regionális határvonalak, ahol a csoportidentitás-képzés határa ténylegesen nem esik egybe a nemzetállami keretekkel. Laine szerint azonban pont ezek az eltérő régiók segíthetnek a nemzetállamoknak a kiterjedtebb érdekérvényesítésben úgy, hogy a határaikon kívül eső, de a nemzetállamihoz hasonló regionális identitású területeket is saját vérkeringésükbe kapcsolnak. De hasonlóan ehhez a példához, egy-egy nemzetközi szervezetben betöltött erős pozíció szintén segíti az azt betöltő nemzetállamot is, hiszen a globális szervezet által nagyobb befolyásra tehet szert, mint a szervezet nélkül.

Másfelől – a szerző értelmezésében – a globalizálódó transznacionális szervezetek sem lehetnek sikeresek potens nemzetállami képességek nélkül. A gyenge nemzetállamok ugyanis eszkalálják a válságok hatásait, amelyek így a vártnál hátrányosabban érinthetik a nemzetközi szervezetek működését, illetve reputációját is.

Összességében Laine szerint hibás az a szemlélet, ami a „nemzetállamok kontra globalizáció” vitát egy zéró összegű játszmának könyveli el. A globalizáció jelenségeit kihasználva a nemzetállamok nagyobb befolyásra tehetnek szert, a sajátjuktól távol eső területeken is, míg a globalizálódó nemzetközi rendszer stabilitásához elengedhetetlenek a cselekvőképes és kompetens nemzetállamok.