Margaret Macmillan: 1914 and 2014: should we be worried?

International Affairs Volume 90, Issue 1,

Az első világháború centenáriuma kapcsán számtalan cikk és könyv jelenik meg az első világégés kitörésének lehetséges okairól, illetve arról, hogy vajon a konfliktus elkerülhető lett volna vagy sem. Margaret Macmillan, az Oxfordi Egyetemen működő St. Anthony’s College vezetője, provokatív cikkével érdekes színt visz ezen elemzésekbe, hiszen véleménye szerint zavaróan sok hasonlóságot lehet felfedezni a háború kitörésének éve és az idei események között. Szembemegy azokkal a véleményekkel, amelyek szerint az első világháború a kor hatalmi és szövetségesi rendszeréből szükségképpen és elkerülhetetlenül következett. Szerinte ugyanis egy elsőre jelentéktelennek tűnő periférián kialakult válság robbantotta ki a háborút, ami elkerülhető lett volna a vezetők nagyobb körültekintésével és önmérsékletével. A szerző álláspontjának megfelelően a jelenlegi geopolitikai helyzet kísértetiesen hasonló, ezért megvan a lehetőség arra, hogy az ukrajnai vagy egy közel-keleti krízisből ismét az egész világot megmozgató konfliktus keletkezzen. Bár a jelenlegi helyzet természetesen nem feleltethető meg teljes egészében az 1914-es év eseményeinek, mégis érdemes lehet közelebbről is megvizsgálni az esetleges párhuzamosságokat.

Hosszú békeperiódus után következett be

Ma egyedülállónak tartjuk azt, hogy a második világháború óta nem beszélhetünk komolyabb közvetlen katonai konfliktusról a nagyhatalmak között, elfeledkezve arról, hogy az első világháborút is egy hasonló békeidőszak előzte meg. Az 1870-71-es porosz-francia háború után a világháború kitöréséig az európai hatalmak között nem volt komoly fegyveres konfliktus. Ennek következtében a korszak a franciából származó La Belle Époque ("Gyönyörű Időszak”) elnevezést kapta a nyugati köztudatban, de Magyarországon is széles körben elterjedt a „Boldog Békeidők” kifejezés.   

Korábban nem látott globalizálódás és gyors technológiai fejlődés előzte meg

A hosszú békeperiódus korábban elképzelhetetlen prosperitást és technológiai fejlődést hozott magával. Kevésbé ismert tény, hogy főként a közlekedés, valamint a távközlés rohamos fejlődésének köszönhetően a századforduló tekinthető a globalizáció első szakaszának. A kor bizonyos gazdasági mutatóit csak a kilencvenes években sikerül utolérni. A századforduló környékén tehát a határokon átívelő kereskedelem, befektetések, valamint népmozgások szinte hasonló méretet öltöttek, mint napjainkban.

Mivel a gazdasági fejlődés hatására a nagyhatalmak egyre nagyobb mértékben váltak függővé egymástól, elterjedt az a nézet, hogy már nem kifizetődő egy hosszú lefolyású katonai konfliktus.  A korszak talán legismertebb ilyen jellegű írása Sir Norman Angell publicista és parlamenti képviselő A nagy Illúzió (The Great Illusion) című pamfletje, amelyben a fent leírt nézetek mellett érvel.

A szerző írásában rámutat arra, hogy a globalizáció nem feltétlenül teszi békésebbé a világot, hiszen munkahelyek elvesztéséhez, a lokalizmus, valamint a radikális ideológiák erősödéséhez is vezethet. Ráadásul az élénk gazdasági kapcsolatok nem feltétlenül enyhítik az országok közötti ellenérzéseket, sőt, rivalizáláshoz vezethetnek. Az Egyesült Királyságot és Németországot hozza fel példaként, amelyek az első világháború kitörése előtt élénk gazdasági kapcsolatban álltak egymással, azonban ez nem segítette a fegyveres konfliktus elkerülését.

A nemzetközi jog fejlődése, a nemzetközi szervezetek és a közvélemény szerepének erősödése

Sokan úgy látják, hogy ma a nemzetközi jog fejlődésének és az ENSZ-nek köszönhetően már jól kezelhetőek a nemzetközi konfliktusok. Macmillan szerint azonban ezek a lehetőségek korábban is léteztek, hiszen a nemzetközi jog a 19. század második felében kezdett elismerést nyerni, megjelentek az első nemzetközi szervezetek, például a Vöröskereszt vagy a Nemzetközi Távközlési Egyesület, valamint felállt az első nemzetközi bíróság is Hágában.

Természetesen nem létezett az ENSZ-hez hasonló nemzetközi szervezet, de a szerző kihangsúlyozza, hogy létezett egy talán sokkal fontosabb összetartó erő, mégpedig a rokoni kapcsolatok. A korban ugyanis a fontosabb uralkodó családok közeli rokonságban álltak egymással, például II. Vilmos császár német uralkodó VII. Edward brit király unokaöccse volt. Ezek a szoros rokoni szálak sem voltak elengedőek ahhoz, hogy megakadályozzák a konfliktus kirobbanását.

Sokan úgy értelmezik, hogy a demokrácia elterjedésével és a közvélemény szerepének felértékelődésével már nehezebben robbannak ki háborús konfliktusok, hiszen az emberek többsége nem szívesen áldozná fel életét egy értelmetlennek tűnő konfliktus miatt. Macmillan szerint azonban a választójog kiterjesztése, a bulvármédia, valamint a rádió megjelenésének köszönhetően már a századforduló környékén is fontos volt a közvélemény szerepe. Ahogyan számos történelmi példa bizonyítja, a közvélemény nem feltétlenül békeszerető. Példaként említhetjük a háború kirobbanásakor készült éljenző tömegeket bemutató fényképeket.

Hanyatló nagyhatalom és riválisa

Macmillan szerint, míg a világháború előtt az Egyesült Királyság kezdte elveszíteni domináns pozícióját a feltörekvő Német Birodalomnak köszönhetően, addig ma az Egyesült Államok világhatalmi szerepe vált megkérdőjelezhetővé Kína megerősödésének következtében. A háború kitörése előtt már nem volt egyértelmű, hogy Nagy-Britannia be tudja-e tölteni a hegemón nagyhatalom pozícióját, ahogyan sokak számára ma sem egyértelmű, hogy az USA mennyire is megfelelni ennek a szerepnek.

Érdekes egyezés, hogy ma is egy demokratikus és egy autoriter állam rivalizál egymással. A korabeli Német Birodalomban – bár nem volt a jelenlegi kínai államhoz hasonló diktatúra – a császár ugyanúgy nem volt elszámoltatható az ország lakosai számára, mint a mai kínai vezetés.

Szintén hasonló a szerző szerint, hogy a századfordulón és ma is átalakulóban van a fontosabb hatalmak köre. Míg 1914-ben az Osztrák-Magyar Monarchia és az Oszmán Birodalom lassan elvesztette vezető pozícióját, és Egyesült Államok, az Orosz Birodalom és Japán feltörekvőben volt, addig ma – a szerző szerint – Európa és Japán veszít pozíciójából az olyan feltörekvő ázsiai vagy latin-amerikai országoknak köszönhetően, mint Kína, India vagy Brazília. Az ilyen típusú hatalmi átrendeződések a történelem során ritkán zajlanak le konfrontációk vagy esetleges háborúk nélkül.

Puskaporos hordó

Az első világháború kirobbantásában nagyon fontos szerepet játszott az úgynevezett balkáni „lőporos hordó”. A térség a korszakban három nagyhatalom, az Osztrák-Magyar Monarchia, az Orosz Birodalom és a folyamatosan gyengülő Török Oszmán Birodalom versengésének színtere volt. A helyzetet az sem segítette, hogy a régióban kialakuló olyan kis- és középhatalmak, mint Szerbia és Bulgária, is rivalizáltak egymással, sokszor kihasználva a nagyhatalmak közötti ellentéteket. A terület ennek köszönhetően az 1870-es évektől kezdődően több válság és katonai konfliktus színtere volt, a legutolsó pedig csak egy évvel a világháború kitörése előtt ért végett.  Így a legtöbb szakértő szerint nem véletlen, hogy pont a régióban elkövetett merénylet járult hozzá a világháború kitöréséhez.

A szerző szerint ma is léteznek a Balkánhoz hasonlatos puskaporos hordók, amelyek bármikor egy nagyobb konfliktus melegágyai lehetnek. Az egyik ilyen gócpont a Közel-Kelet, ahol szintén nagyobb hatalmak által támogatott középhatalmak rivalizálnak egymással, és ahol talán pontosan ezért is szinte folyamatos a konfliktus. A jelenlegi szíriai konfliktus eszkalálódása például könnyen egy nagyobb konfliktus előfutára lehetne a régió bonyolult szövetségesi rendszere miatt. A szerző ráadásul párhuzamot von az iszlám terroristák és a 19. század végén megjelenő anarchista merénylők között is.

Talán még érdekesebb konfliktusos gócpont a Távol-Kelet, amely Kína és Japán rivalizálása, a két Korea törekvései valamint Oroszország hatalmi ambíciói miatt is konfliktuskirobbantó régió lehet.  A helyzetet, szintén az első világháborúhoz hasonlóan, bonyolítja Japán és az Egyesült Államok szövetsége, amely egy kínai-japán konfliktus esetén az USA-t beavatkozásra kényszerítheti. Nem is beszélve Tajvanról, amelyet a kommunista Kína a sajátjának tekint, viszont szintén az Egyesült Államok szövetségese. 

Ellenérvek

Természetesen a szerző által felsorolt hasonlóságok nem feltétlen jelentik azt, hogy a száz évvel korábbi események mindenképpen megismétlődnek. Érdemes kiemelnünk az emberi tényezőt és a véletlen szerepét. Az első világháború kitörhetett volna éppenséggel 1908-ban is, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia közigazgatásilag is annektálta Boszniát, vagy a 1912-es és ’13-as balkáni háborúk során. A szövetségesi rendszerek már akkor is léteztek, és egy merényletnél jóval nagyobb konfliktus zajlott a térségben. Az, hogy a háború mégsem korábban, vagy éppen pár évvel később, hanem 1914-ben tört ki, számos tényező véletlenszerű összejátszásának is köszönhető. Különösképpen a vezetők személyisége volt meghatározó, hiszen még 1914. július elején is kevesen gondolták úgy, hogy a merényletből nemzetközi konfliktus fog kerekedni. Az első világháború kitörésének körülményei így mindig emlékeztethetnek minket arra, hogy a technikai fejlődés és a globalizáció önmagában még nem feltétlenül járul hozzá egy békésebb világ kialakításához, ehhez szükséges az emberi tényező is.