• Fidesz-KDNP 50%
  • MSZP 10%
  • Jobbik 3%
  • Együtt 8%
  • LMP 1%
  • DK 6%
  • Más párt 3%

Közvéleménykutatás az emberi jogok fontosságáról és ismertségéről Magyarországon


December 10-e az Emberi Jogok Világnapja. Ebből az alkalomból a Századvég Alapítvány közvélemény-kutatást végzett, melyben az emberi jogok fontosságára és ismertségére vonatkozó kérdésekkel szondázta az állampolgárokat. A kutatás eredményéből megállapítható, hogy a válaszadók kiemelkedően nagy száma tekinti fontosnak az emberi jogokat Magyarországon. A kutatásban arra is kértük a válaszadókat, hogy segítség nélkül nevezzenek meg három emberi jogot. A kérdésre adott reakciókból az állapítható meg, hogy az emberek – noha szinte valamennyiük számára kiemelten fontos a kérdéskör – nehezen tudnak megnevezni konkrét emberi jogokat. A megkérdezettek legnagyobb arányban az emberi méltóság, a tulajdon és a lakhatás, valamint általánosságban a státuszbiztonság csoport körébe tartozó emberi jogokat tudtak megnevezni. Az eredmények azt mutatják, hogy ma Magyarországon az átlagemberek nem kizárólag a jogtudományi értelemben legjelentősebbnek gondolt jogokat tekintik emberi jognak. A jogi hierarchiában elfoglalt helytől függetlenül nagyobb eséllyel neveznek meg olyan emberi jogokat, amelyek a mindennapi életüket közvetlenül érintik. A kutatásból az is egyértelműen megállapítható, hogy második legnagyobb csoportként a klasszikus szabadságjogok ismertek, azok közül is kiemelkedő a véleménynyilvánításra vonatkozó említésszám. A kutatás végezetül arra is rávilágított, hogy a megkérdezettek számos olyan jogosultságot, egyébként fontos garanciát is emberi jognak tekintenek, amelyek jogtudományi értelemben egyáltalán nem minősülnek annak. Ezekre az említésekre ugyanúgy jellemző, hogy szinte kizárólag olyan jogosultságok bukkannak fel, amelyek a mindennapi emberek életét közvetlenül és jelentősen befolyásolják. A válaszokban előfordul többek között az árvák védelme, a „büntetőjog”, a békében egymás mellett élés, a bántalmazott nők védelme, az ingyenes orvosi ellátás, a szabad orvosválasztás, a közbiztonság, az ember becsülete és segít- ségre jogosultsága, a normális élethez való jog, a tiszta levegőhöz való jog, a tisztességes megélhetéshez való jog, a nyugdíjhoz való jog, az „élhetőség” joga, a szórakozáshoz való jog, a táplálkozáshoz való jog, a demokrácia és a testvériség mint emberi jog is.

A teljes kutatás letölthető az alábbi linken:

Közvéleménykutatás az emberi jogok fontosságáról és ismertségéről Magyarországon