• Fidesz-KDNP 50%
  • MSZP 10%
  • Jobbik 3%
  • Együtt 8%
  • LMP 1%
  • DK 6%
  • Más párt 3%

A Századvég 3 százalékos növekedéssel és alacsony inflációval számol az idén


MTI 2015. szeptember 22.

A korábbi előrejelzésnél mérsékeltebb, de továbbra is 3 százalék körüli növekedésre számít a Századvég Gazdaságkutató Zrt. 2015-2016-ban, az intézet elemzői szerint az éves infláció idén még jelentősen alatta marad az inflációs célnak és 0,1 százalék körül alakulhat.

Az MTI-hez kedden eljuttatott összefoglaló szerint a GDP-növekedés 2015-ben elérheti a 3,1 százalékot, míg jövőre a 2,5 százalékot. Mint írták, a növekedési kilátásokat elsősorban a magyar gazdaság elmúlt negyedévi, a vártnál is visszafogottabb teljesítménye miatt módosították. Ugyanakkor a gazdaságkutató elemzői hangsúlyozták, hogy a gazdasági kilátások romlása olyan egyedi tényezőkhöz köthető, amelyek Magyarország növekedési potenciálját nem érintik.

Előrejelzésük szerint a magyar gazdasági teljesítményt főként a fogyasztás és az export vezérli majd. Az exportot - amely várhatóan tartósan felülmúlja az importot - a külső kereslet fokozatos emelkedése segíti, a fogyasztási hajlandóságot pedig a piaci- és a gazdaságpolitikai folyamatok is élénkítik.

Az elemzők úgy vélik, hogy az alacsony inflációs környezet és a folyamatosan javuló munkaerő-piac eredményeként, valamint a személyi jövedelemadó-kulcs csökkentésével és a családi adókedvezmény kiterjesztésével jelentősen nőhet a magyarok vásárlóereje.

A foglalkoztatottság tartós emelkedése miatt - amelyben meghatározó szerepe lesz a versenyszférának - a munkanélküliségi ráta 2016 végére 6 százalék alá csökken - olvasható a prognózisban. Az elemzők megjegyezték, hogy a beruházás az idén még hozzájárulhat a növekedéshez, de jövőre a korábbi uniós tervezési időszak lezárása miatt visszaesésre számítanak.

Az éves infláció idén 0,1 százalék körül lehet, többek között az alacsony olajár és a globálisan is mérsékelt árnyomás miatt, 2016-ban azonban ezek a hatások bekerülnek a bázisba, és fokozatosan erősödhet a pénzromlás üteme a szakemberek szerint.

A gazdaságkutató reálisnak ítélte meg a magyar jegybank szándékát, miszerint hosszú távon változatlanul 1,35 százalékon tartsa az alapkamatot. Erre veszélyt csak az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelése jelenthet, amit viszont ellensúlyozhat Magyarország adóskockázati besorolásának valamely hitelminősítőtől várt javítása és a rendkívül erős külső ellenálló képessége.

Magyarország GDP-arányos külső finanszírozási képessége a rekordmagas 9 százalék közelébe emelkedhet idén, köszönhetően a beáramló uniós forrásoknak és a folyó fizetési mérleg bővülő aktívumának.

Az elemzés szerint, mivel a növekvő bérkiáramlás miatt élénkül a fogyasztás, ez emeli a költségvetés bevételeit, s ez ellensúlyozza a gazdaság bővülésének negatív kockázatait, így a 2,4 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánycél biztonsággal tartható.