• Fidesz-KDNP 50%
  • MSZP 10%
  • Jobbik 3%
  • Együtt 8%
  • LMP 1%
  • DK 6%
  • Más párt 3%

Jönnek az "Okos Városok" – Interjú Márton Péterrel


A Századvég Gazdaságkutató Zrt. Smart Solutions Klaszter néven az elmúlt hetekben egy teljesen új, nem pusztán kutatási, hanem komplex kutatásfejlesztési és gazdaságfejlesztési programot indított el szervező, integrátorként  mondta el a 888.hu érdeklődésére Márton Péter. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatójának reményei szerint a Smart City, azaz okos város koncepciót megvalósító több száz lehetséges új termék és szolgáltatás új munkahelyeket teremthet, miközben az önkormányzatok működése hatékonyabb és olcsóbb lehet.


888.hu: Tavaly ősszel a települések fejlesztési igényeire fókuszáló klasztert, vagyis szakmai közösséget alapított a Századvég Gazdaságkutató Zrt. kezdeményezésével több vállalat. Ez az okos megoldások kifejlesztését és működtetését célzó program kiknek lehet hasznos elsősorban?

Márton Péter: Többekkel együtt alapítottuk meg a Smart Solutions Klasztert. Neves informatikai cégek mellett az Urban PM városfejlesztő/tervező vállalat is szerepel a partnerek között. Általánosságban véve ennek a Klaszternek az az alapvető küldetése, hogy a komplex nagyvárosi megoldások mellett a fenntartható fejlődés és a gazdaságélénkítés jegyében egyaránt kellő figyelmet fordítson a kisebb vidéki városok, falvak és életközösségek fejlesztési igényeinek felkutatására, és ezen szükségletek magas szintű kiszolgálására új termékekkel és szolgáltatásokkal. Mi katalizátorként, rendszerszervezőként reméljük, hogy sikerül fellépnünk ebben a projektben annak érdekében, hogy ezek a fejlesztések minél gyorsabban és hatékonyabban elindulhassanak. Mi azt tapasztaltuk, hogy a smart cities, tehát az okos városok fejlesztési terveinek ügyében elméleti tanulmányokból már eddig is rengeteg volt, viszont a gyakorlatba egyáltalán nem kerültek még ezek az elképzelések átültetésre Magyarországon. Ennek az elméletet a gyakorlatba ténylegesen is átültető folyamatnak szeretne az élére állni a Századvég, hogy minél gyorsabban, minél több program ténylegesen is megvalósulhasson.

 

Fotó: Kozma Zsuzsi - 888.hu

 

888.hu: Mit takar a smart city gyűjtőfogalom?

Márton Péter: Nagyon sokan beszélnek a smart cities programról és sok esetben úgy, hogy közben a fogalom pontos meghatározását nem is ismerik. Tükörfordításban okos város az eredeti angol kifejezés magyar megfelelője, ami tulajdonképpen egy olyan gyűjtőfogalom, ami minden olyan leginkább IT-jellegű megoldásra vonatkozik, amely egyszerűsíti, komfortosabbá, könnyebbé teszi egy-egy település életét. Ez a lakossági oldalon ügyfélbarát szolgáltatásokkal, míg a vállalati rétegnek az ipar 4.0-ra való rávezetésével valósulhat meg, de a parkoló rendszerektől az önkormányzati intézmények működésén keresztül az ügyfélfogadó rendszerek szabályozását is jelentheti. Az automatizálási fejlesztéseken keresztül pedig kiterjedhet a víz- és hulladékgazdálkodás optimalizálására, de a napelemes energia termelésére vagy akár az innovatív közlekedésre, illetve az intelligens kamerarendszerek kiépítésére is.

888.hu: A Századvég milyen szerepet vállal a projektekben?

Márton Péter: Ez a projekt újdonságnak számít a Századvég eddigi tevékenységeihez képest, hiszen ezzel a cégünk kilép az eddigi elméletibb jellegű működés formai kereteiből a gyakorlatias megoldások felé is nyitva egy új tevékenységi irányt. A Századvég kifejezetten gyakorlati részt vállal fel a tervek megvalósításában. A Smart Solutions Klaszterbe belépő tagok szolgáltatását olyan termékké alakítja, alakíttatja, ami a felhasználók számára testre szabott. De segít a termékek értékesítésében is, hogy a legmegfelelőbb csatornákon keresztül és a leggyorsabban juthassanak el azok az önkormányzatokhoz. Emellett a fejlesztési projektek forrásainak a felkutatását is vállalja a Klaszterben a Századvég. Mi elsőként léptünk annak érdekében a magyar piacon, hogy gyakorlatias alapon összehozzuk egymással ezen a területen az összes lehetséges szereplőt.

 

Fotó: Kozma Zsuzsi - 888.hu

 

888.hu: Mennyire számít Magyarországon, a magyar cégek és önkormányzatok körében szűz területnek a „smart city, azaz az okos város” fejlesztési irány? Milyen új lehetőségek rejlenek az ilyen, alapvetően a lakosság életminőségét javító új szolgáltatásokban?

Márton Péter: Bár sok cég foglalkozott már eddig is ilyen smart city technológiákkal, de eddig a tevékenységük nagyrészt arra szorítkozott, hogy főként elméleti tanulmányokban kínálják a jövőbeli termékeket, szolgáltatásokat a magyar piacon. Ezekkel alapvetően az a baj, hogy ezek iránt az önkormányzatok nem tudnak így, ebben a formában érdeklődni, mert ezek a tervek nem az ő egyedi eseteikre, az ő személyes tulajdonságaikra vannak szabva. A Századvég abban szeretne segítséget adni, hogy változtat ezen a helyzeten, és összehozza a fejlesztőket a valódi igényekkel. Emellett mi az önkormányzatokkal azt is ismertetni szeretnénk, hogy melyek a már létező, tehát elkészült fejlesztések, és azok milyen irányokban módosíthatóak az egyedi igényeknek megfelelően.

888.hu: Az ország kis mérete és az önkormányzatok ebből fakadó sajátosságai mennyire akadályai a komolyabb, jelentősebb smart solutions, tehát az okos megoldásokat használó fejlesztések megvalósulásának? Kell-e külső EU-s vagy kormányzati támogatás az okos megoldásokat használó fejlesztések magyar valóságba ültetéséhez?

Márton Péter: Az ország méretéből fakadó sajátságok miatt valószínűleg szükség lehet az állami, illetve az EU-s források mozgósítására is. Azonban azt gondoljuk, hogy a lehetséges projektek jelentős része megvalósítható ilyen támogatások bevonása nélkül is. Például pusztán az általuk elért költségmegtakarítások révén is. Ugyanakkor az is biztos, hogy van számos olyan önkormányzat is, amely saját forrásból is meg tud bizonyos fejlesztéseket valósítani. A jelenleg kifejlesztett termékek alkalmazásának persze egyes esetekben méretgazdaságossági szempontok lehetnek az akadályozói, mivel például nem alkalmazhatóak ugyanazok a gazdaságossági számítások a kisebb méretű önkormányzatok esetében. De az ilyen problémák megoldásában is kiemelt szerepe lehet a Századvégnek mint katalizátor szereplőnek, mivel mi ezeknek a technikai jellegű akadályoknak a leküzdésében is segítséget tervezünk nyújtani. Általánosságban véve is az egyik célkitűzésünk a Klaszter életre hívásával, hogy segítéségével az okos megoldások területén a kereslet végre olyan kínálattal találkozhasson, ami a kisebb méretű önkormányzatok számára is megfelelő. Arra törekszünk majd, hogy készüljenek el a kisebb önkormányzatok számára a nagy termékek és szolgáltatások méretet, valamint tartalmat tekintve is redukált, kisebb költségű változatai.

 

Fotó: Kozma Zsuzsi - 888.hu

 

888.hu: A Smart Solution Klaszter projekt a munkahelyteremtés, az álláshelyek megőrzése szempontjából milyen potenciállal bír?

Márton Péter: Mind a fejlesztő cégek munkahelyteremtése tekintetében, mind pedig az okos megoldásokat használó szolgáltatások működtetésében is nagy lehetőségek vannak. Az további potenciált jelent, hogy a termékek exportja is lehetséges, az önkormányzatok pedig a szolgáltatások bővítésével mindig tovább növelhetik a lakossági komfortot ezzel újra növelve a munkahelyek számát.

888.hu: Van-e olyan terület, fejlesztési irány, amelyet már ki lehet emelni a program eredményeként? Mik a következő lépések, a fejlesztési irányok?

Márton Péter: Most néhány hete írtuk alá a Klaszter alapító dokumentumait, most még abban a fázisban vagyunk, hogy rengeteg új tag belépését kell intéznünk. Ez óriási öröm, mert ez azt mutatja, hogy jó volt az eredeti elképzelésünk erről a fejlesztésről. Amikor majd az első nagy belépési hullám lecsendesedik, akkor szeretnénk majd a tagokkal egy közös konferenciát szervezni, ahol közösen megvitathatjuk a jövővel kapcsolatos elképzeléseinket. De van ugyanakkor néhány olyan újdonság is a projekttel kapcsolatban, amelyekkel kapcsolatban viszont már heteken belül tervezzük, hogy megjelenünk a nyilvánosság előtt.